
A lehetséges folytatásról már írtam, egy darabig minden szép és jó volt, aztán mint derült égből a villámcsapás érkezett a hír, hogy a munkálatok félbeszakadtak, ugyanis Angelina Jolie Bekmambetov helyett Alfonso Cuarónt (Az ember gyermeke) választotta.
Szerintem jól tette, bár én Jolie nélkül is tökéletesen ellennék Cuarón új filmjével, a Gravity-vel. Sőt. Az a hír járja, hogy one-woman-show lesz, így gyorsan kétségeim támadtak afelől, hogy megfelelő lesz-e a szerepre. Oké, Oscar-díjas, nem is a teljesítményével van elsősorban problémám, hanem nem is tudom. Izé.
Na de mindegy, nem untatlak titeket feleslegesen, hisz nem ez a hír lényege. Tehát a Wanted 2 parkolópályán, mert Jolie nélkül áll az élet. Habár a script már majdnem kész, helyette inkább Gravity, ami egy űrmisszió egyetlen túlélőjéről fog szólni, aki vissza akar térni a Földre, a lányához.
Meglátjuk még, mi lesz a sorsa kedvenc ívben lövő hőseinknek, talán a Cuarón film után folytatódhatnak a munkálatok.

Réges régen, egy messzi messzi blogbejegyzésben már írtam arról, hogy lesz második rész, azóta meg jól kussoltam róla.
Megtöröm tehát most ezen a fronton a csendet, főleg azért, mert Millar beszélt róla pár szót. Azon alkalomból, hogy kész a script. Juhé.
"A Wanted 2 rögtön az első rész után kezdődik, ahol érthető okok miatt a szövetség épp a padlón van. Csakhogy van egy nemzetközi szövetség is, ami már a minisorozatban is bemutatkozott. 5 szövetség létezik a világon, akik mindenáron le akarják vadászni Wesley-t."
Nekem igazából vegyes érzéseim vannak az első részt illetően, mert iszonyat nagy hülyeség volt, viszont jól szórakoztam rajta. Emlékszem, utána még órákig tárgyaltuk, mi mennyire volt gáz benne, sőt, még mai napig is felemlegetjük haverokkal egy-egy jelenetét, például az ominózus görbe golyó lövést (nem tudom jobban leírni, de tudjátok ti, hogy mire gondoltam).
Viszont a plot egész érdekesnek tűnik, szóval ha lesz ugyanolyan elszállt, mint az első rész és kispórolják belőle az a kevés beszédet is, a tréninget satöbbit, akkor egy igazi adrenalinfröccs lehet ez a második rész.

Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.
