Írtam én már erről a filmről egy jó hosszú beszámolót, de a napokban történtekről nem igazán emlékeztem meg, mert nem láttam olyan fontosnak, habár így utólag elég érdekes a dolog.
Arról lenne szó, hogy a film producere, Nicolas Chartier akkora szarvashibát követett el, hogy ritkán látni ehhez hasonlót. E-mailben lobbizott az Akadémia tagjainál, hogy nyerésre vigye a Bombák földjént. Igen ám, csakhogy mellette az Avatart is leszólta és arra kérte fel a tagokat, hogy inkább az ő filmjét részesítsék előnyben. Ez azért is probléma, mert a szavazás idején tilos a jelölteknek bármiféle kontaktus az Akadémia tagjaival.
Amikor viszont felsejlett annak a lehetősége, hogy kizárják a filmet az Oscar-versenyből, szánta-bánta bűneit és már küldte is a körlevelet, amiben hivatalosan is bocsánatot kért.
Az egyetlen mentsége, ami miatt mégsem jelent akkora problémát ez a cselekedete, az az volt, hogy a levél elküldésének idejében már a tagok 2/3-a szavazott, a többit pedig nem igazán befolyásolta döntésében.
Azóta viszont már fellélegezhet Kathryn Bigelow, a filmet nem zárják ki, csupán a producert a gáláról. Ami még így is enyhe büntetés, viszont korrekt, mert ha a gálára nem is mehet, de ha a film nyer a Legjobb Film kategben, akkor már utalják is neki a szobrocskát. Bumm.
Akciófilm. Dráma háborús köntösben. Propaganda. Rasszizmus. Pár szó, jelző, ami az ember eszébe juthat egy amerikai háborús film kapcsán. Ezek nagy része igaz a The Hurt Lockerre is, mégis olyan ügyesen tud az elfogadhatóság határán táncolni, hogy öröm nézni.
Elvitathatatlan napjainkban egy ilyen alkotás amerikai fiatalokat megmozgató szerepe, ezért a propaganda szó említése nagyon is helyénvaló, habár sokan tiltakoznak ellene. Irakba vannak kihelyezve az Amerikai Egyesült Államok Hősei, akik minden nap az életüket kockáztatják hazájukért. Melyik patrióta lelkületű fiatal amerikai ne szeretne csatlakozni ehhez a keménymaghoz, ahol a katonák a tökös fenegyerekek? Ahol látszólag sértetlenül, keményen odamondogatva védik hőn szeretett országukat és lövik halomra a terroristákat?
Habár nyíltan nem mondja ki a film és így a rendezőnő sem azt, hogy minden valamire való amerikainak a harctéren a helye, nem foglal álláspontot egyik oldalon sem, nem megy bele politizálásba, mégis érezhető az a leheletnyi utóíz, mely a II. világháborúban ezt a gyakran használt szlogent állítja elénk a jól ismert kék öltönyös, cilinderes veteránnal: I Want You For U.S.Army.
Nincs ezzel semmi baj, hisz a film ennek ellenére nem árul zsákbamacskát. Nem ölelgetnivalóan puha, rózsaszín mackók ugrálnak mindenfele, hanem a brutális valóságot nyomja bele az arcunkba. Itt mindennapos a halál, a leszakadó végtagok és a robbanótöltettől semmivé foszló emberek, mind a katonák, mind a merénylők oldalán. Nem állítja be feddhetetlen hősnek a kint harcolókat, nem állítja be őket sebezhetetlen harcosoknak, akiknek meg sem kottyan egy-egy emberélet kioltása. Ők is ugyanolyan gyarlók, mint mindannyian, ők is ugyanúgy az alkoholhoz nyúlnak, hogy megbirkózzanak belső démonaikkal.
Viszont a rasszizmus már közel sem ennyire egyértelműen kimondható része a filmnek, sőt, sokunk részéről talán belemagyarázásnak is tűnhet, de ha jobban belegondolunk és megnézzük a szereplők jellemét, ezeket az adrenalinhajhász, szerencsevadász katonákat, akiket már csak a családjuk emléke választ el a totális elmezavartól, észrevesszük, hogy a fentebb emlegetett fajgyűlölet csak minimális rasszizmusra korlátozódik, ami feltehetőleg mindannyiunkba szorult. Mert mi is volt, ami elindította a film kapcsán ezt a lavinát? Egyszerűen annyi, hogy az egyik katona elejti a következő szavakat: ezek mind ugyanúgy néznek ki. Se több, se kevesebb.
De hát ezt már sokunk megjegyezte, nem? Nem feltétlenül a rasszizmus miatt, egyszerűen a mi szemünkben tényleg nagyon hasonlóak az ázsiaiak, az afro-amerikaiak, de akár az eszkimók is. Pont annyira, ahogyan mi az ő szemükben. Szóval ez a minimális rasszista felhang elhanyagolható, de ha nem is, teljes mértékben elnézhető és egyáltalán nem is probléma, sőt, meg merem kockáztatni, hogy a legtöbb embernek fel sem tűnt.
A baj ott lett volna, ha a mélyen tisztelt rendezőnő, Kathryn Bigelow kidomborítja ezt a mellékvágányt amolyan Schindler listája módon, ám a The Hurt Locker esetében szó sincs erről. Az Irakban állomásozó, a film által bemutatott katonák semmivel sem rasszistábbak bármelyikünknél. Természetesen az előfordulhat, hogy ez nem teljesen fedi a valóságot, de ezt már nem a jelen kritika és nem is a szóban forgó film dolga megítélni. E mellett el kell menni, hisz nem ez a film mondanivalója, lényeg, még csak hangsúlyt sem kap, mert a rasszizmus már rég nem világbetegség, ahogy az 100 éve volt és ami ellen kampányolni kéne, így értelme sincs arról vitázni, vajon a Bombák földjén az e avagy sem.
A lényeg maga a film, a történet, a pazar rendezés, a bravúros operatőri megoldások, a színészi alakítás, a pattanásig feszült légkör, melyet már-már vágni lehetne, a drámai pillanatok, az akciók, melyeknél nem tudhatjuk előre, ki ússza meg élve és ki marad ott a csatatéren, az áldokumentarista jelleg, a random egymást követő napok és azok eseményei. A lényeg az izgalmas összessége mindezeknek. Hisz ezt díjazták 9 Oscar-jelöléssel.
De hogy a filmről, a történetéről is ejtsek pár szót, hisz valószínűleg nem az unalmas okfejtésem érdekli a legtöbb embert: a Bombák Földjén a Bravó század váltásáig hátralevő 38 napot és az azt megelőző robbanást követi figyelemmel, amelyben az addigi bombaszakértő életét vesztette. Ekkor vezénylik át William James őrmestert, a szabályokra és életveszélyre fittyet hányó, önfejű, a háborúért és adrenalinfröccsért élő őrmestert, aki igencsak megnehezíti azt a röpke egy hónapot, mely hátravan még a század életéből. A század életéből, mely abból áll, hogy az éles robbanótölteteket hatástalanító bombaszakértőt biztosítják az azt körülvevő házakból esetlegesen leselkedő merénylőktől.
A film, mint már írtam, random napokat, különálló küldetéseket mutat be, ennek ellenére senkit se rémítsen el a tudat, hogy nem összefüggő cselekményt kapunk. A The Hurt Locker nem egy videojáték, még akkor sem, ha az egyre nagyobb és borzalmasabb dolgok, melyekkel szembekerül a század a viszonylag egyszerűen hatástalanítható távvezérelt töltetektől az emberi bombáig, annak láttatják. A film csak bepillantást enged egy osztag mindennapjaiba, mely az életét kockáztatja napról-napra.
Ez a bepillantás néhol nagyon izgalmas és nagyon feszült, de néhol unalmas és vontatott. Ami még jobban ráerősít talán arra, hogy a háborúban sem minden nap egyforma, ahogyan az életben sem. Hisz vannak napok, melyek hipphopp elszállnak, viszont olyanok is, melyek csak vánszorognak, mígnem el nem múlnak végleg. Ezért is inkább pozitívumnak rónám fel, mintsem negatívumnak, mert csak megerősített abban a hitben, hogy a valóságban, a harctéren is így működnek a dolgok.
És akkor a konklúzió. Rengeteget lehetne írni még a filmről, boncolgatva azt, hogy milyen hatással van a háború a katonák lelkére vagy hogy hazatérve a veteránok meglelik-e a helyüket a szürke mindennapokban, de azt hiszem már így is eleget fecsegtem a filmről, már így is körbejártam minden lehetséges aspektusát, melyet magában hordozott. Csak annyit tudok még hozzáfűzni, hogy mindenképpen érdemes megnézni, mert szerintem az utóbbi évek egyik legerőteljesebb háborús alkotása, mely annak ellenére, hogy néhol leül, végig izgalmas és szórakoztató tud maradni. 9 pont.
A Hurt Locker sztárja, Jeremy Renner, akit jelöltek a legjobb férfi főszereplő kategóriában.
Persze ilyenkor mindenki megtisztelve érzi magát, meg örül, hogy két füle van mégsem szatyor, de néha lehet olyat is olvasni, hogy meglepődik az illető. Ez az eset is ilyen.
"Sosem gondoltam volna, hogy leszek még egyszer olyan boldog, mint 6 évesen, Karácsony előtt vagy mikor először mentem el Disneylandbe. Sosem hittem volna, hogy érezni fogok még egyszer ilyesmit. Fantasztikusan felemelő. Tényleg."
Megkérdezték tőle, hogy gondolt-e arra, hogy jelölni fogják, voltak-e elvárásai az Akadémiát illetően, mire ő:
"A fenébe is, nem! Nem voltak elvárásaim. Persze azt mindannyian tudtuk, hogy nagyszerű a forgatókönyv és hogy igazán jól el lettek találva a karakterek. Tisztában vagyok azzal is, hogy ez volt életem szerepe. "
Azért érdekes ez, mert a legtöbb színész tisztában van vele, hogy a film, amiben szerepelt, mennyire van Oscarra nyomva, mik a visszajelzések a játékáról. Ezért sem szokott nagy meglepetést okozni egy-egy jelölés, se a közönség, se a színész számára.
Persze néha-néha becsúszik az ilyesmi, meglepődött a srác, de mit ne mondjak, én is.
Na youtube megjavult, jön is a trailer. Amugy Irakban játszódik és a tűzszerészek munkájába enged bepillantást.
Most láttam appleön a trailerét, és igazán kiváncsivá tett. Pedig már régóta kész a film, járja körbe a nevesebb filmfesztiválokat, csak még ide nem jutott el. Egyébként a Time azt írta róla, hogy "A near-perfect movie." (majdnem tökéletes film). Trailer is lesz nemsokára, csak szarol a youtube nálam.
Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.
