
És akkor ez így a reggeli meglepetés. Nem kicsit hüledeztem a hír olvasása közben, de azt hiszem így mindenkinek jobb. Viszlát Tobey (meghallgattak az istenek?), viszlát Kirsten, viszlát Raimi.
Úgy látszik a rinya meghozta az eredményét, a Sony nem baszakodott tovább, ha Sam Raiminek nem jó semmi, akkor fel is út, le is út. Pont úgy, mint a többi színésznek. Szóval nem lesz Pókember 4, helyette rebootolják a frencsájzt, így Parker középiskolásként kezd neki az új résznek, ergo ismét eredettörténetet kapunk.
A forgatókönyv írója is megvan már, nevezetesen James Vanderbilt, aki a Fincher féle Zodiákusnak adta a scriptjét, meg még többek között a Kiképzésnek és az Amazonas kincsének is. Ez így elég jól hangzik, nem?
A film sötétebb tónust fog kapni, előjönnek a fiatalkori problémák is, tehát kapunk egy nagy adag realitás fröccsöt, ala TDK.
Na de kit látnánk szívesen a rendezői székben? És ki lenne a tökéletes Peter Parker? Na és Mary Jane? És akkor ki lesz a főgonosz?
Mivel a film így 2012 nyarára csúszik, még van idejük megtalálni a dreamcastingot.
Btw pont nemrég írtam, hogy lekoccanthatnák már Tobeyt, erre mit ad Isten, dobják az egész gárdát. Oké, akkor kérek egy BMW-t, egy VAIO laptopot és egy jeges teát is.
Már a padlás is tele van a Pókember 4-el, talán nem is érdemes vele ennyit szöszölni.
De. Most már végre úgy néz ki, hogy megvan a főellenség, aki nem más, mint a Keselyű. És aki játszani fogja, az a zseniális John Malkovich. A hírek szerint ő erősítette ezt meg, ennek ellenére én még mindig szkeptikus vagyok, hisz már annyi opciót felsorakoztattak a hónapok alatt, mint amennyit 5 másik filmnél sem.
A végső forgatókönyvre azonban még mindig várni kell, mily meglepetés. Én azt mondom, hogy semmi jó sem fog ebből kisülni, de Tobey Maguire nagyon bizakodó. Hurrá?
Viszont mi lesz így a Gyíkkal? Talán sutba dobják a koncepciót, amit már régóta elterveztek és mégiscsak több főellenség lesz? Nem tudni, de a Gyík még egyelőre pletyka szintjén mozog.

A Volume I. elakadt a nagy havazásban, szóval ne is keressétek.
Mindenki foggal körömmel ragaszkodik a Pókember 4-hez, tartani akarják a határidőt, de még nem vették észre, hogy lehetetlen.
Louis Leterrier (Incredible Hulk, Clash of the Titans) szeretné megrendezni az Avengers filmet. Azt mondta, reméli, hogy nem találnak rendezőt addig, míg ő végez a mostani projektjével, mert baromira szeretné megcsinálni a filmet. Szerinte Jon Favreu lenne a legjobb erre a feladatra, de nagy valószínűséggel ő csak producer lesz. Szeretne vele együtt dolgozni és folytatni azt a melót, amit Favreu az Iron-Mannal, ő pedig a Hulkkal elkezdett. Azt is felvázolta, hogy hogyan képzeli el az Avengers mozit: az első 20 percben Loki agymosást hajtana végre Bruce Banneren, akit így elméjével irányíthatna. Az ő legyűrésére szövetkezne Thor, Iron-Man és Captain America.
Ryan McPartlin (Chuck) szeretne Captain America lenni. Azt mondta, rengeteg internetes pletyka kering, miszerint ő tökéletes választás lenne a szerepre és nem szeretné megbántani azzal a rajongóit, hogy nem vállalná el. Aha. A srác egyébként Superman szerepére is jelentkezett, de Brandon Ruth-ot választották helyette.
A People Choice's Awardson Hugh Jackman lett a legnépszerűbb akciósztár. Azt mondta, hogy egy, másfél év múlva forgatják a Wolverine 2-t.
A női főszerepet Blake Lively (Gossip Girls) kapta a Green Lanternben, ő fog felbukkani Ryan Reynolds oldalán tehát.
Brian Michael Bendisnek van néhány ötlete, a Pókember negyedik felvonására. Az ipse az Ultimate Spider-Mant jegyzi és napjaink egyik legsikeresebb képregényírója. Tehát megmondja a frankót, nem kertel, pontosan tudja mi kell a 4. résznek: a 3D. Így látatlanban még egy vásári majom is be tudta volna nyögni, hogy mi az, amivel még a szart is el lehet adni, szóval Bendis, ehhez csak gratulálni tudok.
Ez után a hír után jött a következő, nem sikerült tartaniuk a május 6-ot a készítőknek, ezért arrébb tolták az egész projektet pár hónappal. A Marvel nem volt rest, ha már felszabadult az a fránya dátum, fogta magát és átpakolta a Thort oda, május 20-ról. Ezen meg a Disney kapott, aki a Karib 4-et pakolta át május 20-ra.
Az MGM hamarosan árverezésre kerül, ezért annak minden projektre csúszni fog. Kivéve a Hobbit, mert Jackson és Del Toro nem tökölnek vele, hogy megkapja-e a zöld utat (nyilván meg fogja) vagy sem, fogják magukat és ahogy tervezték, júliusban kezdik a 14 hónapos forgatást.
Sok-sok hír a tovább mögött.
Pierre Morel rendezheti a Dűne újráját. Őszintén megvallva nekem eddig kimaradt az életemből mind a könyvsorozat, mind a Lynch féle adaptáció, de még a pár részes tv-minisorozatok is. A srác azt mondta, hogy nem szeretne eltérni Herbert regényeitől, alázattal áll neki a munkának.
Kikeltek páran magukból (egy kaliforniai cigiellenes tanszék igazgatója), mikor meglátták Sigourney Weaver karakterét dohányozni az Avatarban. A felszólalók egy képet mutogatnak, amin Grace cigizik, miközben azon agyal, hogyan menthetné meg Pandorát. "Ez olyan, mintha valaki plutóniumot dobna az ivóvízkészletbe." A válasz erre Camerontól: "Gracet nem azért teremtettem, hogy példaképe legyen a fiataloknak. Káromkodik, cigarettázik és iszik is. Azt akartuk ezzel mutatni, hogy egyáltalán nem törődik az emberi testével, hanem már csakis az avatarjáéval." Folytatta: "Nem hiszek abban a dogmában, miszerint egy filmben nem szabadna cigarettázni. A filmeknek a valóságot kéne tükrözniük. Persze az rendben van, ha egy PG-13ban az emberek hazudnak, lopnak, csalnak és ölnek, de az már kiveri a biztosítékot, ha cigiznek?"
Júliusban jelenik meg a Vissza a jövőbe trilóga Blu-ray-en, speciális, 5 lemezes kiadásban.
Írtam már, hogy elkészülhet az utóbbi évek egyik legjobb autós B-filmjének, a Death Racenek a folytatása. A film csak DVD-re jön, a középpontban meg Frankenstein karaktere lesz. Ebből következik hogy előzményfilm, na de ki játssza majd a versenyzőt? Luke Gross, a Hellboy 2 elfhercege. A film címe pedig: Death Race: Frankenstein Lives. A rendezői teendőket Roel Reine látja majd el, aki a nagyon rossz Tengerészgyalogos 2-vel gazdagította a világot eddig.
Scorsese mester a Shutter Island után talán Brian Selznick gyerekkönyvének, a Hugo Carbet felfedezésének lát neki. A könyv egy árva fiúról szól, aki egy párizsi vasútállomás falaiban lakik és az órákat gondozza. Egy nap megjavít egy mechanikus embert és a kaland kezdetét veszi. A könyv több díjat is nyert.
Megtalálták a Deadpool spin-off forgatókönyvíróit. Azért többes szám, mert a Zombielandet is jegyző Rhett Reese és Paul Wernick kapták a megtisztelő feladatot.
Taylor Lautner a legjobban fizetett tinisztár. Na jó, erre mégsem pazarlok nyomdafestéket.
Raimi visszadobta a Pókember 4 forgatókönyvét, mert az nem tetszett neki. Eddig is voltak problémák a főgonosz kibenlétével kapcsolatban, de akkor próbálták azzal nyugtatni a rajongókat, hogy nincs itt semmi probléma. Hát nagyon úgyfest, hogy mégis, mivel már a 4. ember dolgozik azon a scripten. Ha nem lesz nagyon gyorsan kész egy olyan verzió, mely elnyeri Raimi tetszését, búcsút mondhatnak a májusi bemutatónak.
Breck Eisner rendezheti a Flash Gordon filmet, Sam Worthington lehet a címszereplő. Na de ki is ez a Flash Gordon? Egy sci-fi képregény főhőse, aki ellátogat a Mongo bolygóra, miután annak nagyon gonosz uralkodója, Ming, meteoritokkal el akarja pusztítani a Földet. Elkezdődik a kaland, satöbbi, satöbbi.
Kirsten Dunst sokat nyavajgott annak idején, hogy soha többet Pókember 4, aztán most ott tartunk, hogy benne van. A tervek szerint nem sokáig lehet már részese a Spider-man frencsájznak, mert az 5. részben valószínűleg csúnya halált fog halni. Helyét Anne Hathaway veheti át, aki Peter új szerelmét alakíthatja majd. Amúgy már írják az 5. és 6. részét is a filmnek, mily meglepő. Tobey Maguiret is kiírhatnák a sorozatból, úgy talán érdekesebb lehetne. Ja, a hölgy egyébként a Fekete Macska lehetne, ha a pletyka valóban igaz.
Mr.T. A szememben ő is szuperhős. Csakúgy, mint Chuck Norris. Sajnos viszont rossz hír, nem fog cameózni a készülő Szupercsapat mozifilmben. Kár érte. Egyébként azt nyilatkozta, azért nem lesz cameo, mert attól fél, hogyha benne lesz, akkor a 20th Century Fox az ő nevét fogja használni a reklámozásra, ő meg magyarázkodhatna a családjának, hogy nem igazi szerepet játszott a filmben. Egyébként semmi baja a feldolgozással, sőt, azzal sem, hogy úgymond nélküle készítik.
Még mindig csak találgatjuk, vajon ki szerepelhet a Green Lantern filmben Reynoldson kívül, de arról legalább már kaptunk hírt, hogy kik lesznek a stáb többi tagja. A direktor Martin Campbell, operatőrnek sikerült meggyőznie Diane Beebet, aki már kapott egy Oscart az Egy gésa emlékirataiért, valamint jelölték a Chicagoért. A kosztüm dizájner Grant Major és Ngila Dickson, akik szintén Oscar-díjasok, mégpedig a Gyűrűk Ura trilógiáért. Az art director pedig Francois Audouy, aki olyasmikért felelt, mint például az Avatar, az I am Legend, a Watchmen vagy az első Transformers. Elég impozáns, nem?
Júniusban kezdik forgatni a The First Avanger: Captain America-t. Ezt Joe Johnston mondta, egy Wolfman interjú kapcsán. Arról viszont még ő sem tud, hogy ki lesz Amerika kapitány.
Nemrég Sam Raimi még azt nyilatkozta, lövése sincs kit kéne szembeállítani a barátságos és közkedvelt Pókemberrel, aztán olyan hír jött Dylan Bakertől, a második és harmadik rész Dr.Curt Connorsától, hogy bezony ő is benne lesz a negyedik felvonásban. Itt már lehetett spekulálni, hogy akkor mégiscsak a Gyík [Lizard] lesz a főellen, mert ugye Dr.Connors alakul át azzá, ám ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta senki.
Nemrég jelentkezett a Marketsaw, hogy ők bizony nagyon erős forrásból kapták a hírt, miszerint a professzor a Gyíkként tér vissza a vászonra. Mikor rákérdeztek, hogy vajon Carnage vagy Mobius benne lesz-e, azt felelték, hogy mindössze egy ellensége lesz a negyedik etapban Pókembernek, ergo visszatérnek a gyökerekhez és milyen jól is teszik.
Rebesgettek már ezt-azt a készülő WoW filmről, tudjuk, hogy Sam Raimi fogja rendezni, ám eddig nem derült fény a forgatókönyvíró kilétére. Egészen mostanáig. A scriptért a Ryan közlegény megmentéséért és a Hazafiért is felelős Robert Rodat lett megbízva. A történet egy teljesen eredeti történet lesz, ismerős karakterekkel, a World of Warcraft világában. Az interjúban cáfolta a korábbi hírt, miszerint az Arthas: Rise of the Lich Kingen fog alapulni.
Sokan kíváncsiak rá, vajon ki lesz a saga negyedik részének főgonosza. Talán egy, de az utolsó részből kiindulva lehet, hogy egyszerre több ellensége is lesz Pókembernek. Persze a lehetőségek szinte korlátlanok, minden fannak megvan a kedvence, megvan az a karakter, akit szívesen látna az új részben. Raiminek is vannak elképzelései, de ezeket hét lakat alatt őrzik. Az MTV mégis bepróbálkozott, hátha elárul nekik valamit a rendező.
Hát, nem árult el különösebben semmit. Azzal indított, hogy megkérdezte a riportert, ő kit látna szívesen a negyedik részben. A válasz Lizard és Carnage volt. "Szeretem a Lizardot. Dr. Connorsnak nagyszerű története van a Marvel képregényekben. Viszont Carnage-el már eléggé hadilábon állok."
A forgatókönyvet még írja Gary Ross, még nincs készen és még a főgonoszt sem választották ki. A személye Peter Parkertől fog függeni. Azt a karaktert fogják választani, aki a legmegfelelőbb a Pókember számára.
"Amit most megpróbálunk, az nagyban fogja befolyásolni Peter életét/utazását. Az ellensége meg fogja próbálni megállítani ezt az utazást és Peternek le kell ahhoz győznie, hogy tovább tudjon haladni. De még az is lehet, hogy Peter túlságosan is gyorsan fog haladni, ezért majd az ellenségének kell megállítania őt. Egyszóval igazán drámai konfliktusra lehet számítani."
Itt a harmadik frissítés, mostmár talán utolérem magam, látom az alagút végét.
Dicaprio egy thrillerben, mely az online kaszinózás köré épül. David Levien és Brian Koppelman írja a forgatókönyvet, meglátjuk mi sül ki belőle. Van tapasztalatuk, Oceans 13 és Tilt részeken edződtek.
Ismét képregényadaptáció a Zöld Lámpás, azaz Green Lantern személyében. Elvileg már az írók is megvannak, név szerint Marc Guggenheim, Michael Green és Greg Berlanti, valamint a rendező személy is, Martin Campbell a Casino Royale és egy-két Zorro film rendezője. Aki nem ismerné a karaktert, elárulok róla pár infót. Tehát vannak varázserejű gyűrűk, aki birtokol egy ilyet, abból Green Lantern válik. A gyűrű segítségével szinte bármire képes a hordozója. A galaxisban 7000 Green Lantern van, és a Földön is több reinkarnációja volt már. Egészen pontosan három, a történet a második Lámpás köré fog épülni, akit Hal Jordannak hívnak. A Lámpások az igazság védelmezői szerte a galaxisban. Dióhéjban ennyi, valójában elég érdekes karakter. A film 2011re várható.
A 23. Bond film főgonoszának szerepét Michael Sheen fogja nagy valószínűséggel játszani, a főgonosz pedig nem más lesz, mint Ernst Stavro Blofeld, akiről Mike Myers Dr.Genyát mintázta.
A régi horrorok sem ússzák meg a remaket, már régen jött a hír, miszerint a The Wolfman is áldozatul esik, most pedig újjab horrort adaptálnak The Bride of Frankeinstein (Frankeinstein menyasszonya) címmel. 1935ös klasszikusról van szó, és úgy látszik, viszonylag jó kezekbe kerül. Az Illuzionista rendezője, Neil Burger kapta a megtisztelő feladatot, hogy egy jó remaket varázsoljon elő a kalapjából.
A Neverending Storyt (Végtelen történet) is feldolgozzák újból, és naggyából ennyi lenne ez a hír. Se rendező, se forgatókönyv író, csak egy ötlet, mely nem is rossz, tekintve, hogy az eredeti film a könyvnek csak felét dolgozza fel, és mennyi mindent lehetne kihozni a maradékból is.
Shyamalan tervezi a Sebezhetetlen 2őt.
Footloose is remakelés áldozata. Az eredeti Kevin Baconnel zseniális, a remake Zac Efronnal és Julianne Houghal fog zajlani, kíváncsi vagyok mit hoznak ki a tinisztárból. Lollipop felhívta a figyelmem, hogy a Megint 17ben nem volt annyira szar. Forgatás egyébként jövő hónapban.
Rodriguez ismét egy projektjét jelenti be, ezúttal a francia Insiders című kémképregény személyében. Jó hír, Jessica Alba lesz az egyik főszereplő, és őt ugye nagyon szeressük.
David S. Goyer íróként remekelt a Batmannel, ám rendezőként annyira nem a Penge: Szentháromsággal. Legalábbis papírforma szerint, én a 3. részt is szerettem, ez van. Most, hogy elvileg ő rendezi a Magneto eredettörténetet, kapott egy másik projektet is, a HG Wells noválláján alapuló The Invisible Mant.
Nolan a Dark Knight után egy kis szünetet rendelt el magának, de így sem pihen, összehoz egy kis sci-fit úgy 200 millából, csak úgy passzióból. A film címe Inception, és ha legalább olyan jó lesz, mint a Prestige, ismét egy szinte tökéletes filmmel gazdagodunk. A főszerepben egyébként Dicaprio és Ken Watanabe, a Begins Ra's Al Ghoulja.
A Sikoly is újabb folytatással gyarapszik, ha minden igaz lehet hogy egy új trilógia bukkan fel a horizonton. Courtney Cox és David Arquette már rábólintott a szereplésre, Neve Campbell nem, a forgatókönyvet pedig Kevin Williamson írja, az eredeti írója.
A Wall Street 2 újabb szereplővel bővül, Carey Mulligan személyében és Gekko lányát fogja alakítani.
Készülhet jövőre a kurva jó Bourne trilógia 4. része, Frank Marshall producerkedésében.
A Pókember 4. részében Mary Janeként feltünik ismét Kirsten Dunst, akármennyit is rinyált, hogy nem akar benne lenni, mert komolyabb színésznőnek képzeli magát.
Nem lesz semmi az Akira filmből, ami a rajongók szerint nem is baj. Minden fan félti a kult animéket, nehogy elrontsa a hírnevét a kedvencüknek az adaptáció, de én azt gondolom, nem kell megnézni, ha szar lesz, és már nem is akkora probléma. Én is félek a Cowboy Bebop feldolgozásától. Kedvenc sorozatom, de ha hulladék lesz nem nézem meg, és el van intézve ennyivel.
Ennyi lenne a 3. felvonás, talán nem is lesz egyelőre több bepótolnivaló.
Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.
