
Éjszaka zajlott le ez a nagyon neves esemény, amit egyetlen magyar adó sem közvetített. Habár ez nem feltétlenül probléma annak tükrében, hogy a kommentárok évről-évre egyre idiótábbak lettek. Volt itt livestream, amit fel lehetett lelni a neten, sokan a Pro7-en nézték, volt pár helyen liveblogging is, itt a filmfobia hasábjain elmaradt, gondolom sokak bánatára. Talán majd jövőre.
Hurt Locker iszonyat mennyiségű díjat zsebelt be, Avatar alig. Az általam preferáltak pedig egyáltalán nem. Van ez így, csalódottság ezerrel, de hát ez az Oscar, azért lehetett sejteni a végeredményt.
Tehát akkor a nyertesek neve kiemelve, a végén meg majd lesz egy kis összegzés.
Régóta lehetett olvasni róla, hogy meg akarja filmesíteni Charles Pellegrino The Last Train from Hiroshima című könyvét, egy darabig Nagasaki Deadline néven futott a projekt, ám ez most bukni látszik. Az ok egészen egyszerű: hamis dolgokat állítanak a könyvben a kikérdezettek.
A kiadó fejese, Henry Holt biztosra megy és addig visszatartja a könyvet, amíg meg nem bizonyosodnak róla, hogy abban már nincs tárgyi tévedés. De ez hogyan is történhetett meg egy olyan könyvvel, amelyben Pellegrino a túlélőket kérdezi ki, interjúvolja meg? Egyszerűen: volt, aki hazudott.
Az egyikük például azt mondta, hogy rajta volt az Enola Gay-en, mely az atombombát szállította, valamint az is kiderült, hogy Mattias atya, aki azt állította, hogy Hiroshimában élt a bombázás időpontjában, is hazugság.
De nem csak a könyvben szereplő emberek beszámolója kérdőjelezhető meg, ugyanis Pellegrino előszeretettel használja a Dr. rangot, holott az egyetemen, ahol elvileg végzett, sosem diplomázott Charles Pellegrino nevű diák.
Az még természetesen közel sem biztos, hogy ez a kis malőr véget vet a régóta tartó kollaborációnak, mert Pellegrino már az Avatar készítésének kezdetén is tanácsadója volt Cameronnak.
Más. Landau megerősített minket abban, hogy Cameron először az Avatar folytatását készíti el és csak aztán fog neki a Battle Angel Alitának. Ettől függetlenül még ez nem jelenti azt, hogy az Avatar 2. lesz a következő film, amit megrendez, hisz ott van még egy másik projektje is, a The Dive.
"A Battle Angel valami olyasmi, amiért Jim nagyon odavan."
Kiderült az is, hogy volt a nagy körforgásban még egy név, aki megrendezhette volna a filmet: ő nem más, mint Guillermo del Toro. Del Toro viszont látta, mennyire érdekli Cameront és hogy a film mennyire összevág a személyiségével, így nem vállalta el a rendezői posztot.
"Közel voltunk ahhoz, hogy megcsináljuk a filmet, még az Avatar előtt. Valami ilyesmi körvonalazódott bennünk a manga mondanivalója kapcsán, erről akartunk filmet csinálni: Mit jelent embernek lenni? Mit jelent szerelembe esni? Ember vagy-e attól, hogy van szíved? Ember vagy-e attól, hogy vannak gondolataid? Vagy csak egyszerűen: ember vagy-e attól, hogy van tested? Az egész történet egy utazás, mely során egy lány felfedezi magát."
Aztán még beszélt egy kicsit a mi derék rendezőnk arról is, hogy nem hívhatják Battle Angelnek a filmet, mert Cameron minden eddigi filmje vagy A-val, vagy T-vel kezdődött, ezért nagy valószínűséggel Alita: Battle Angel nevet fogja kapni, ha valaha is elkészül.
Az az igazság, hogy be kell ismerni: ez a koncepció tényleg közelebb van Cameronhoz, mint az Avatar.
És akkor még több Cameron. Az egyik díjátadó gálán azt mondta, hogy még nem szerződött le a második rész megrendezésére, viszont azt sosem engedné, hogy valaki más rendezze meg helyette.
"Még nem lennék képes átengedni valaki másnak a gyeplőt. Még idő előtti lenne valaki másnak hagyni, hogy megrendezze. Talán arra kéne használnom a film rendezését, hogy közben megtanítsam valakinek, hogyan is látom én a dolgokat, hogyan is lehet képes arra, hogy méltó folytatást csináljon."
Szóval ez akár azt is jelentheti, hogy Cameron, most, hogy a világ ura, szeretné átadni valakinek mindazt a tudást, amit a sok-sok év alatt összeszedett. Mint egy mentor, vagy ilyesmi.
Valamint arról is ejtett pár szót, hogy nem szeretné Avatar 2-nek hívni a folytatást, hisz Jake teste már nem avatár többé és azt mondta, hogy lehet, hogy Na'vi-nak kéne inkább elneveznie a folytatást.
Ezen a bizonyos díjátadón arról is beszélt, hogy az 1960-as Fantastic Voyage című film remake-jének már megírta a forgatókönyvét és szeretne hozzá egy megfelelő rendező találni.
A Vérbeli hajsza megvan? Nos, az is valami hasonló, sőt, talán a Fantastic Voyage remake-je. A történetről egyébként azt mondta, hogy a 60-as évek óta már rengeteget fejlődött az orvostudomány, így hihetetlen fícsöröket fognak tudni bemutatni a filmben, ami egyébként 3D-ben jön majd.
Más. Végül az is kiderült, hogy miért nem Cohen vezeti az Oscar-gálát. Az ok egyszerű: Ben Stillerrel egy Avatar paródiát terveztek és a szervezők úgy gondolták, hogy semmi szükség arra, hogy Cameron esetlegesen megsértődjön a poénon, ami Cohent ismerve nem is lett volna akkora csoda.
A tervek szerint egyébként egy kékre festett Na'vi nőt játszott volna el Cohen, közben persze hablatyolva "na'vi"-ul, amit Stiller fordított volna a közönségnek. Aztán a műsor csúcspontján szétnyitotta volna ruháját, hogy felfedje, terhes volt és az apa nem más, mint Cameron.
Pár érdekes avagy kevésbé érdekes röpkék, ígérem, nem húzom nagyon el.
Harold és Kumar. Igen, az a film, ahol a Watchmen mellett még megcsodálhatjuk Malin Akerman bájait. Számomra ennyi maradt meg belőle, magyarul egyébként Kalandférgek címen futott. Igaz, hogy most ennek az egésznek csak annyi köze van ehhez a hírhez, hogy az azt elkövető írók írják a következő Amerikai pite filmet, ami a tervek szerint visszahozza az első 3 rész szereplőit és ott folytatná a szálat, ahol az Esküvő letette. Ja és ami még fontos: moziba akarják küldeni a temérdek DVD folytatás után.
Talán Ryan McPartlin lesz Amerika kapitány. A pletyka arra alapszik, hogy ő is megjelent Johnston oldalán a vörös szőnyegen a Wolfman bemutatóján. Ugyanez történt J.J. Abrams Cloverfield bemutatóján, akkor Zachary Quinto és Chris Pine támogatták a direktort és ugye ők lettek a következő filmjének, a Star Treknek a sztárjai is.
Amikor még a megfelelő embert keresték az Oscar-gála házigazdájának szerepére, Sacha Baron Cohen alias Borat neve is felmerült. Az Akadémia azzal szerelte le az ötletet, hogy túlságosan is felrázná a gála állóvizét a figura. Ezért döntöttek Alec Baldwin és Steve Martin mellett.
A Hurt Locker sztárja, Jeremy Renner, akit jelöltek a legjobb férfi főszereplő kategóriában.
Persze ilyenkor mindenki megtisztelve érzi magát, meg örül, hogy két füle van mégsem szatyor, de néha lehet olyat is olvasni, hogy meglepődik az illető. Ez az eset is ilyen.
"Sosem gondoltam volna, hogy leszek még egyszer olyan boldog, mint 6 évesen, Karácsony előtt vagy mikor először mentem el Disneylandbe. Sosem hittem volna, hogy érezni fogok még egyszer ilyesmit. Fantasztikusan felemelő. Tényleg."
Megkérdezték tőle, hogy gondolt-e arra, hogy jelölni fogják, voltak-e elvárásai az Akadémiát illetően, mire ő:
"A fenébe is, nem! Nem voltak elvárásaim. Persze azt mindannyian tudtuk, hogy nagyszerű a forgatókönyv és hogy igazán jól el lettek találva a karakterek. Tisztában vagyok azzal is, hogy ez volt életem szerepe. "
Azért érdekes ez, mert a legtöbb színész tisztában van vele, hogy a film, amiben szerepelt, mennyire van Oscarra nyomva, mik a visszajelzések a játékáról. Ezért sem szokott nagy meglepetést okozni egy-egy jelölés, se a közönség, se a színész számára.
Persze néha-néha becsúszik az ilyesmi, meglepődött a srác, de mit ne mondjak, én is.

Ma pontban fél 3-kor kiderültek az Oscar-jelölések, nyálazzuk át őket.
update: A The Secret of Kells animációs film nagy része Kecskeméten készült. Tom Moore ír rendező, látva a Magyar Népmesék sorozatot, mely szintén itt látott napvilágot, eldöntötte, hogy ide hozza francia, belga, ír és magyar finanszírozású filmjének gyártását. Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója osztotta meg a nagyérdeművel ezt az infót, valamint azt is, hogy a film 207 áprilisától 1 éven keresztül készült. A KAFF-on is nyert, tavaly. (Köszönöm az infót Neirának)
Most, hogy közeledik az Oscar-gála, talán nézzük át, kik is kaptak eddig Oscar-díjat kicsiny kis népünk tagjai közül. Lesz köztük magyar származású és Magyarhonban élő is, valamint kitérek a 2010-es Oscarra is, amiben szintén részesülnek magyarok. Legyünk rájuk büszkék, hisz nem minden nap történik meg ilyesmi.
Előre szólok, nem lesz sétagalopp.
Amiből persze 5 lesz. Sajnos ez az a kategória, melyből nem láttam egy filmet sem, de az Un Prophete-ről és a The White Ribbonról csak jókat hallani. Sokak szerint a két film közül fog kikerülni a győztes.
Egyelőre 7, aztán meg 3 marad a pikszisben.
A végleges jelölteket egyébként február 2-án teszik közzé, minden kategóriában.
Azért érdekes dolog ez a díj, kíváncsi vagyok, hogy az Éjszaka a múzeumban 2-nél mit néztek.
Itt még megtalálható a teljes csapat, de mostanra 7re csökkent a jelöltek száma. Hogy ki maradt bent?
Eddig jól haladunk, mindhárom tippem bennmaradt. Ha a TF2 bejut, Harakirit követek el.
Melyik filmben voltak a legjobb vizuális effektek idén? Azt még nem tudni, de az Akadémia kiválasztott 15-öt a sokból, amit januárban további 7re csökkentenek, majd ebből kiválasztanak 3at, ami az Oscar-gálán indulhat ezért a nemes címért. Hogy melyik lesz a befutó? Jövőre kiderül.
- Angels and Demons (Angyalok és démonok)
- Avatar (Avatar)(még nem láttuk)
- Coraline (Coraline)(láttam, 9 pontos)
- A Christmas Carol (Karácsonyi ének)(Lollipop látta, írt róla)
- District 9 (District 9)
- G-Force (G-force: Rágcsávók)(láttam, nem írtam róla, de értékelhetetlenül szar)
- G.I. Joe: The Rise of Cobra (G.I. Joe: A Kobra árnyéka)
- Harry Potter and the Half-Blood Prince (Harry Potter és a félvér herceg)(láttuk, Lollipop írt róla, nálam olyan 5 pont körül mozog)
- Sherlock Holmes (Sherlock Holmes)(még nem láttuk, de sajnos csak jövőre fogjuk)
- Star Trek (Star Trek)
- Terminator Salvation (Terminator: Megváltás)
- Transformers: Revenge of the Fallen (Transformers 2: A bukottak bosszúja)(freakin' verze)(Lollipop verze)
- 2012 (2012)
- Watchmen (Watchmen)(láttuk, nálam az abszolút képregény adaptáció, 10 pont)
- Where the Wild Things Are (Ahol a vadak várnak)(még nem láttuk)
Hogy mi kit szeretnénk? Csak a magam nevében beszélhetek, de a 3as döntőben én a Star Treket, a District 9et és az Avatart látnám. És ti?
Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.
