Borzalmas. Szörnyű. Pocsék. Nézhetetlen. Hirtelen ezek a nyomdafestéket tűrő jelzők jutottak eszembe. Persze lenne még rá néhány olyan szó, amitől sokan a sarokba fordulva anyuért kiáltanának, de azokat mellőzőm, mégpedig azért, mert már jó párszor kitrágárkodtam magam a film kapcsán.
Talán egy jó tanáccsal kezdeném a rövid bevezető után, ami már közel sem olyan bonyolult, mint a felvezetés, egyszerű nemességgel csak ennyi: kerüld el! Nem viccelek, ez most nem a Kész átverés Jáksó La Sebestyén Bal fasz tudja hányadik műsorvezetővel. Tudom, ezt minden negatív hangfekvésű kritikámnál elsütöm, de ha egyszer így van, akkor nem tehetek mást, mint örömmel nyugtázom, hogy én szóltam és mosom kezeim. De foglaljuk ezt írásba is, örökítsük meg unokáinknak, hogy miért érdemes záros határidőn belül elfelejteni, kimosni az agyunkból vagy kivágni belőle azt a memóriaegységet, amely még tárolja.
Nézzük a történetet, mert van ám, nem csak célszerűtlen jelenetek egymásra dobálódzása a film, igaz, fél mondatban össze lehet foglalni. Sebaj, a kedvetekért megemberelem magam és kifejtem, mint foghíjas vénasszony a borsót, de tényleg only just for you. Szóval. Van ez az Istennek nevezett entitás, aki gondolt egyet és megunta az embereket. Mit lehet tehát olyankor tenni, mikor az első számú házi kedvencét egyik pillanatról a másikra már unalmasnak tartja az ember? Szívlapáttal agyon kell csapni. Jelen esetünkben a lapát az angyalokat, a házi kedvenc az embereket szimbolizálja. Igen ám, de mindig van a családban egy állatbarát, aki felkel a kiskedvenc védelmében: ő nem más, mint Mihály.
Ő még mindig bízik az emberekben, hiszi, hogy bujkál még jóság is azok velejéig romlott szívében. Ezért is próbálja megmenteni a világvégi putriban dolgozó, pincérlányból hirtelen Szűz Máriává avanzsált lányt a nagyon gonosz, nagyon csúnya, nagyon sötét lelkű angyaloktól, akiknek valamiért megtetszett az Ördögűző és azt leutánozva törnek saját földi porhüvelyükben agonizálva a mit sem sejtő emberek életére. A cél egyértelmű: ha megmenekül a lány és méhében neo-Jézus, megmenekül a világ és mindenki boldog hippiként a szivárványos réten pónilovak között ugrándozva éli tovább cukormázas életét.
Mindez szép és jó, csak az a baj, hogy ezer meg egy sebből vérzik. Persze ha elővesszük a tarsolyunkból a Percy Jackson-nál jól begyakorolt taktikát, abszolút túlélhető ez a filmnek erős nyögések árán is alig nevezhető, pusztán látványeffektekből összefércelt, gyenge iparosmunka. Mert a rendező az a Scott Stewart, aki azt hitte, hogy ő, ha már képes mindenféle vizuális effektekkel orgazmus közeli állapotba rugdosni a nézőt, akkor rendezni is tud. Hát nem.
Pedig látom lelki szemeim előtt, ahogy a vizuális munkásból lett rendező felpattan és sarkát a levegőben összecsapva felkiált: nézd már - de jól néz ki - rakjuk bele. Mint egy elnagyolt burleszk, amit az élet írt, csak szarul. Fogalmam sincs, melyik szakbarbár producer engedte az összecsukható, alkatrészenként egyedileg legyártott, direktor feliratos szék közelébe, de hogy legalább egy hete nem volt beszámítható állapotban, mikor x-el aláfirkantotta a szerződést, az is biztos.
De hogy a problémára is kitérjek: nem az a baj, hogy gyakorlatlan és úgy használja a rendezés mindenféle eszközét, mint kiscsoportos a zsírkrétát, hisz azon lehet segíteni. Az a baj, hogy a színészeket nem tudja vezetni, akik egy biztoskezű rendező nélkül csak saját farkukat kergető palotapincsik. Mert van itt nekünk egy Dennis Quaidünk és egy Paul Bettany-nink, akik hiába jó színészek saját kategóriájukon belül, ha itt még arra sem képesek, hogy egy kis empátiát okumuláljanak belénk karakterük iránt.
És ez a lényeg. Hiába a mindent elsöprő, nagyon vagány harcos-angyalok hada, amelyek bevonulása alól már csak a Highway to Hell polifónikus csengőhangja hiányzott, ha senkit sem érdekel az előre borítékolható végkimenetel. Mert őszintén megvallva, ki nem szarja le, hogy azok az ismeretlen, ízig-vérig papírmasé karakterek, amelyek szigorú klisék és közhelyek szerint épültek fel, élnek-e avagy sem.
Persze nem ők tehetnek róla, hogy nem tudják kifejezni még elnagyoltan sem az érzelmeiket, nem akarom bántani őket, mert ez tényleg nem a színészek hibája, habár minden 20-ad rangú, tehetségtelen celeb beépült a castingba, hanem a forgatókönyvíróé. Ja, hogy ő is Scott Stewart volt. Micsoda meglepetés. Tehát színészfronton még az agyunkra megy az álterhes Adrianne Palicki, mindenki kedvenc fekája: Tyrese Gibbon Gibson, a badass chick, aki a neve ellenére színültig amerikai: Willa Holland és a szétbotoxozott arcú Kate Walsh. Igazi sztárparádé.
De ne térjünk le a kijelölt mezsgyéről, ne az alsó hangon is mesterséggyilkos színészeket szapuljuk tovább, hanem a filmet, mert van még rajta bottal piszkálni való. Szerencsére sok ezer filmre rúgó nézői tapasztalatomnak és három számjegyű IQ-mnak, mely rossz beszédek szerint épphogy csak megüti, de akkor is eléri a 100-as álomhatárt, köszönhetően tovább tudok látni az eredményen és az alapkoncepciót vizsgálni.
A rendező feltehetőleg szeretett volna egy félelmetes jövőképet felfesteni, hogy így jár a gonosz emberiség, ha nem kap észbe és nem cselekszik időben. Lehetett volna ez metafora is akár, de inkább csak egy egyszerű ötlet volt, ami jól hangzik oszt' kész. Nem akarok belemagyarázni semmi bonyolultabbat annál, ami. Szóval ő szerette volna megspékelni egy kis horrorral az egész vízióját, itt kapcsolódik be a falon futó Parker nagyi és az elefántkórban szenvedő fagyis bácsi, csakhogy inkább lett a saját nevetésében a földön fetrengő paródia, mint kemény, horrorisztikus, világmegváltós történet.
Félreértés ne essék, szerintem a film és a rendező nagyon is komolyan veszi magát, talán pont ezért is annyira humoros, mint egy reggeli beöntés a kávé+újság kombó mellé. Mindezt megspékeli a fájdalmasan primitív dialógusokkal, amiket egy halláskárosult tud csak élvezni, valamint egy olyan oda nem illő zenével, amit valószínűleg csak egy botfülű másodhegedűs tudott olyan szépen egymás után pakolni nem megfelelő időközönként.
Viszont hogy ne legyek ekkora tahó földműves, muszáj megemlítenem az egyetlen pozitívumot, ami magától értetődően jó volt: a látvány. Nem hiába vizuális effektes az arc, ezt azért szállította a többi látványosan sok fail dolog mellett. Na de ezzel a pozitívummal be is fejezem irományomat, mert elég lesz már a pocskondiázásból, a film hibáinak mutogatásból és az intellektuális faszverésből, a Légió B-film a filmes pokol bugyrainak legaljáról, így tehát 2 pont.
Miért? Csak. Ez a kulcsszó az egész filmhez. Ha ezen nem tudsz túllépni, akkor meg se nézd, mert jó esetben kopaszon, rossz esetben kényszerzubbonyban jössz ki a moziból, mert megpróbáltál a sor közepéről magadnak utat rágni az embereken keresztül, hogy kijuthass erről a filmről. Egyszerű szó, könnyen megtanulható, mondogassuk magunkban egy darabig és ugorjunk neki a Percy Jacksonnak, mert nem olyan borzalmas ám, ahogy felvázoltam. Legalább is ha nem nézel oda a 2 órás játékidő alatt egyszer sem, egész jó szórakozás, minden más esetben mazochizmus.
Percy Jackson egy átlagos amerikai tini, egy nap viszont azon kapja magát, hogy egy múzeumban egy hárpia elől menekül, aki azelőtt az új irodalomtanáraként mutatkozott be az osztályteremben. Ezek után hirtelen egy táborban találja magát, mert az anyját elragadta egy minotaurusz. Itt tudja meg, hogy legjobb barátja, aki egyébként feka, egy patákon szaladgáló szatír és hogy ő valójában Poszeidón fia, valamint azt, hogy az előbb említett mitológiai lények azért törtek az életére, mert rajta keresik Zeusz elveszett villámát. Persze a főisten sem rest, kompromisszumot ajánl: vagy visszakapja a Mestervillámot záros határidőn belül, vagy háborút szít az istenek között.
Jónak hangzik, mi? Hát, nem az. Nem elég, hogy tinifilm, de még abból is a retardáltabb fajta. Mert a Percy Jackson bizony a saját nyálában vegetáló értelmi fogyatékosnak nézi a mai fiatalságot. Ami nagyrészt helyénvaló, de azért vannak kivételek szép számmal, akik igencsak sértőnek vehetik a film lealacsonyított érthetőségi küszöbét.
Az általam gyönyörűen felvázolt cselekmény után persze felmerülhet a kérdés, hogy miért olyan a film, amilyen, annak ellenére, hogy az alaptörténet egész faszányos, hogy miért vérzik ezer sebből, mint egy homoklapáttal bucira vert fejű kiscsoportos vagy hogy miért olyan buta, mint egy növény értelmiségi szintje körül tendáló tini popsztár. Akkor elkezdem kivesézni, jó? Tudom, tudom, vártátok már ezt a pillanatot. Tehát. Emlékeztek még a kulcsszóra, amit az elején említettem? Jól figyeljetek, mert most szükség lesz rá, nem is kevésszer.
Zeusz miért Poszeidón fiát vádolja, mikor ott van ezernyi másik zabigyerek? Csak. Ha Zeusz isten és az istenek mindent látnak ugyebár, mért nem tudta, hogy ki vitte el a monyóját? Csak. Zeusz miért akar háborút indítani azért, mert volt olyan szenilis, hogy elhagyta a Mestervillámot? Csak. Miért nem ellenkezett egy isten sem, mért ültek ott nyugodtan, beletörődve abba, hogy a testüket a férgek harapdálják majd ementálivá huzamosabb időn belül? Csak. És ez még csak az első ötperces adag.
Jön a második: Percy miért nem siratta meg az anyját, mikor azt hitte, hogy szörrrnyű kínok között égett humusszá? Csak. A táborban mi a rákért kellett kardokkal meg íjjakkal harcolniuk? Könyörgöm, a 21. században vagyunk. És a válasz ismét: Csak. Mert Narniában, ahol az élet csodaszép és a gumimacik gombaházakban laknak még hagyján, na de itt? Mi indokolta ezt?
Utolsó kérdés: az Olümposz mért van az Empire State Building tetején? Csak. Oké, elhiszem, hogy istenek és biztos, hogy a kőműveseik sem román bevándorlómunkások, meg az is biztos, hogy kurvára jó mesteremberek, és az is jól néz ki, hogy egy lifttel megyünk fel mindenhova, mint a Charlie és a csokigyárban, na de azért álljon már meg az a flancos nászmenet.
Remélem mostanra már együtt kiabáljátok velem a választ minden egyes kérdésre, de ne aggódjon az se, aki véletlenül lemaradt volna, mert a film nézése közben 2 percenként villan be egy-egy kérdés, amire már begyakoroltuk a választ. Bátran engedlek titeket utatokra, mindent megtanultatok, ami a film nézése közbeni sokk túléléshez szükséges. "Repüljetek, repüljetek gyermekeim..."
Szóval annyit ezzel a 3 bekezdéssel elértem, hogy a legnagyobb kérdéseket az első 20 percből felvázoltam, de még ott az a másik 90 perc, ami egy örökkévalóságnak is tűnhet. Viszont tanulsága is volt neki: a testőrök szart sem érnek, szabadidejükben a tinik Lady Gagára, Elvisre és Keshára pogóznak miközben füves szerencsesütiket majszolnak Vegasban egy kaszinóban, a pokol bejárata a Hollywood felirat mellett található és 2 hektoliternyi víz sem ráz halálra, ha éppen belepottyan Zeusz villáma.
Persze töménytelen mennyiségű hiba, seb, oda-nem-figyelés, az-egész-projekt-leszarása mellett a színészek sem kímélnek és talán a legrosszabb formájukat hozzák. Pedig van itt aztán gatyába vizelés a sztárparádé láttán: Pierce Brosnan, Rosario "hú, de jó vagy" Dawson, Uma Thurman, Sean Bean, Joe Pantoliano és még sorolhatnám. Sajnos mindegyikük a minimumot hozza, de nem is akartam és nem is lehet tőlük jobbat várni egy ilyen filmben.
Logan Lerman, a következő Zac Efron is szerencsésen bemutatkozott első olyan filmjében, amiben a főszereplőt alakíthatta, de mondjuk úgy, hogy személyiségi jogokat ne sértsek, nem túl eredményesen. Meg persze van itt szigorúan kötelező vicces feka és kemény, eksönhíró csaj is.
De akkor egy kis pozitívum, mert nagyítóval keresve, de az is akad. Ha félre tudod tenni az agyad, sőt, elválasztani az agytörzsedtől és kidobni a legközelebbi szemetesbe, akkor az akciók egész élvezhetőek. De csakis az akciók. A párbeszédeknek álcázott szado-mazó eszközök még úgy is az őrületbe kergetnek, ha már csak egy agyatlan zombi vagy, aki megy a nép után.
És a konklúzió a végére: Harry Potter utánzat sebhely és szemüveg nélkül, ugyanazzal a sémával és rendezővel, aki időközben elfelejtett rendezni, de bénább CGI-jal és még annál is bénább tiniszínészekkel, kicsit megkeverve, nem rázva. Chris Colombus önkielégítése ez, ami biztosítja őt arról, hogy még nem felejtett el fantasyt rendezni és ami biztosít minket arról, hogy talán soha a büdös életben nem fogjuk megnézni a második részt. Már ha elkészül. Filmnek gyenge, másra meg nem jó. 3 pont, de csakis a tűrhető akciójelenetek és néhány jól sikerült poén miatt.
Az igazat megvallva azt hittem gagyi lesz. A TF 2-ős csalódásom után úgy gondoltam ez sem mutat újat vagy üti meg a mércét, de tévedtem. Szerintem ez a rész az eddigi legjobb, hogy egy kis Daft Punkot idézzek "Harder, better, faster, stronger". Végre eltűnt a rózsaszínködös varázsvilág és hűen tükrözi a könyvben elképzelt környezetet. És hamár a könyvnél tartunk. Tudtuk, hogy nem fogják 100%-ban az ott leírtakat vászonra vinni, nem is lehet, de ez csak egy régényadaptáció, tehát kissé eltérhet az eredetitől, ezért is nem fogok pálcát törni a film felett, ha nem ugyanolyan, mint az írás.
A történetről tömören és röviden: Harry 6.évét kezdi a Roxfortban. Voldemort visszatérése után mindenki a Kiválasztottnak tekinti, azonban a sötét fellegek gyülekeznek és valami baljós dolog van készülőben. Fel kell készülni a csatára, aminek a legjobb módja, ha kiismerik az ellenfelet. Így Harry és Dumbledore Voldemort múltját vizsgálja. Ám hősünk életét tovább bonyolítja a serdülőkor mellékhatása, a szerelem, valamint egy Félvér Herceg nevű titokzatos alak.
Nem vagyok odáig ezért a Radcliffe srácért, de be kell látnunk hogy most jól hozta a szerepet. A forgatókönyvírók végre sutba dobták azt a Harry-t aki siránkozik, meg depressziós, helyette kapunk egy vidám, beszólogatós, poénkodós srácot aki olyan, mint egy tipikus kamasz. Végre nem a papi életet hordozza magában a karaktere, hanem igenis megfordul egy lány után vagy éppen fűzi őket, esetleg még ki is használja, hogy ő a Kiválasztott. Szóval a 6 rész alatt egyedül most volt szimpatikus a karaktere. A filmben több szerepet kap Ginny (Bonnie Wright) és Luna (Evanna Lynch) is, ahol tudták becsempészték őket, aminek különösen örülök, mert kedvenc karaktereim közé tartoznak. Hermione (Emma Watson) egyre csinosabb, őt most sem a színészi tehetségéért szeretjük, amit lássunk be, nem sok van neki. Ron, azaz Ruppert Grint viszont az alakításával lefölözött mindenkit. Dumbledore és Piton olyan, mint volt. A többi karakter meg másodlagos, ugyanis a felsoroltakon kivül alig szerepel más, Fleur-t hiányoltam is. Egyetlen karakter más, mint ahogyan elképzeltem, ő pedig a Lavender csaj. Úgy gondoltam hogy valami dögös bige lesz, ehhez képest olyan, mint akit most szalajtottak el a tehén mellől egy amerikai farmról. Ha meglátod azt várod, hogy azt mondja "Oszt nektek otthon hány tehenetek van-a?". Egyszerűen idegbaj, de annak ellenére hogy ilyen még szórakoztató, talán pont a fentebb említett hibáért. Azt még megjegyezném ide a végére, hogy a csaj szereplők 80%-a jól néz ki.
Maga a történet nem bonyolult, ügyesen oldották meg a forgatókönyvírók. A könyvet 2-szer olvastam, és a filmet nézve nem volt az az érzésem, hogy ez is kimaradt, meg az is, meg nem is így volt. Mindenhol jól komponáltak, a Harry és Ginny szerelmi szálat is jól fűzték össze, majdnem jobban, mint a könyvben. A film közepébe csempésztek egy akciójelenetet, ami nem volt a regényben. Meg is lepődtem, de ezért egy hatalmas pirospont jár. Veszettül jó volt az a nádasos rész, viszont a végéről kihagytak egy csatajelenetet, amit sajnáltam, de ennek a hiánya nem rontott az élményen. Ha azt a részt is belerakják a film 20 perccel lenne hosszabb és lássuk be, alig van olyan elvetemült HP fan, aki majd 3 órát végig ülne (talán Én). Egy kis kuriózum:a film elején volt egy rész, mikor két szereplő jön le az emeletről, és az egyik megemlíti a másiknak "Van valami fehér a szád szélén." Ehh... ehh... lehet túl perverz a fantáziám, de egyedül én röhögtem ezen a teremben, pedig nem is volt vicces. Na hagyjuk.
Látványilag is odatette magát rendesen. Tesómmal néztem és egy tüzes jelenetnél tátva maradt a szánk. Nagyon látványos volt! Szóval képileg is pirospont. Lehet csak fáradt voltam, de egyes jelenetek mintha fekete-fehérek lettek volna. Ha így volt akkor baromi jó ötlet volt. Ha mégsem, akkor ideje szemészhez mennem.
Viszont rosszat is tudok írni a filmről. Az egyik: egyszerűen azt nem tudom megérteni, hogy ha valamit megcsináltak az előző részben, akkor azt miért variálják át. Emlékeztek a 2. részben az óriáspókra? Emlékeztek mekkora volt? Itt akkora, mint egy kutya. Na jó 2 kövér kutya. Meg tárgyak kinézetén is változtattak és még sorolhatnám.
A másik a szinkron. A HP sorozat azon kevés movie közé tartozott, aminek a szinkronja isteni. Na ezt most lerombolták. A fiatal Voldemort hangja fülsértő és akad még jócskán olyan hang, ami olyan, mintha egy általános iskolában a dráma tagozaton toborozták volna. Semmi játék a hangokkal, egysíkú. Mondjuk a főbbszereplők hangja most is betalált.
Összegezve. Megérte 3/4 évet várni. Nagyon jól sikerült és fel se tűnt, hogy a film két és fél óra lenne. Annak ellenére hogy tudtam mi lesz benne, izgultam. Gördülékeny volt, jól összerakott. Szóval Harry Potter és a Félvér Herceg 7 pont. Ha több akció lett volna akkor meglenne a 8.
Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.
