Antichrist (2009)

2009. 12. 29. 12:49 - aki elkövette: dzsoni_szansajn - eddig 2 komment érkezett
Címkék: 5pont, antichrist, dráma
Kategóriák: kritika

Akkor fussuk le gyorsan a megszokott köröket... Az Antikrisztus a dán, magát istennek valló Lars von Trier legújabb filmje, amely - természetesen - botrányfilmre sikeredett, Cannes-ban inkább gyűlölték, mint nem (érdekes, a skandináv kritikusok imádták...) és közönségét is erősen megosztja. Kétségtelen, az északi filmgyártás egyre jelentősebb szerephez jut, igaz ezt nem feltétlen jó filmekkel teszi és, bár a rendező munkájába belemagyarázhatunk millió meg egy megfejtést (not), csak azért, hogy sznobizmussal álcázzuk dilettáns mivoltunk - ahogy Trier (költői túlzással élve) -, értelmezések helyett taglaljuk mi baj, eme kamuflázsnak gúnyolható énmaj'csakazéris' alibizéssel.antichrist kritika

Ha a talponállóban a pultoslány megkérdezné mi bajom a filmmel és csak két szó jönne  a számra, minden bizonnyal azt felelném; hogy szar, dugjunk már, nem tudom. Mert, ha külön-külön vizslatjuk a film elemeit (úgymint az alakítások, látvány, stb.) akkor csak jót regélhetnénk, a polgárpukkasztás ellenére is. Jah, mer' hogy az van az első percektől kezdve. Trier szeretettel mutogatja premierplánba falloszok és csiklók különféle vérgőzös pozíciókban történő szekálását (és lassan elhiszem, hogy valóban ez az egyetlen igazán említésre érdemes pontja a filmnek), de ez legyen a legkisebb gond a modern filmkészítésben, elvégre a pornót sem cenzúrázva nézzük (jobb helyeken). Itt a probléma Trier arroganciájából fakad, hiszen tud ő, láthattuk most, a fejezetekre osztott Antikrisztus esetében is, de ez feltünőbb lenne, ha tehetsége alázattal párosulna.

Látjuk Trier szándékosságát, mindent direkt csinált, kezdve a stilizáltnak koránt sem nevezhető, az esztétika minden elemét kielégítő prologussal, az olykor, műveszfilmektől is szokatlan lassúságával, a mindenféle dinamikát nélkülőző vágással, a képünkbe tolt szimbólumrendszerével, stb. Azt is hihetnénk, hogy hibái is tudatosak - mely, normális esetben anomáliának tűnhetne, de Triertől minden kitelik. Egyébként egy depresszió eredménye a film, Trier embergyűlölete mellett ezt is érezni, érthetőbb is öncélúsága, sovinizmusa.

Ama érzéseinek köszönheti, hogy nem nevezném jó filmnek, annak ellenére, hogy tele van jó dolgokkal. De ha már Trier sem szereti az embereket, mi hogyan szeressük meg hőseit? Mert a gyermeküket gyászoló, a természetbe elvonuló Willem Dafoe és Charlotte Gainsbourg alkotta párban semmi szeretnivaló nincs, a néző nem érezhet kötődést egyik iránt sem, csak gyűlőlni tudja őket, de nagyon, ha egyáltalán teret enged szentimentalista énjének. A két főre írt dialógusok is borzalmasak helyenként, operatőrünk is olykor zavaróan agresszív módon fókuszál színészeinkre. Akik egybként karakterük silánysága ellenére remekeltek,  Dafoe szerepe roppant üres, mégis, talán karizmatikussága miatt nagyon erősen színen van, Gainsbourg pedig nem véletlen nyert Arany Pálmát. Végül, a lehető legobjektívabb pontszámot fogja kapni, mert tele van jó jelenetekkel ( pl, a hipnózis a vonaton, maga a prológus), a színészek is brillíroznak, csupán Trier az, aki nem kérdez ,nem válaszol, éretlen is maradt. 10/5

A kritikát dzsoni szánsájn-nak köszönhetjük, aki a HPS oszlopos tagja és ezentúl ide, a filmfobiára is firkant néha. disz is a begining of ö bjutiful frencsipp.


Alkonyat - Újhold (Lollipop King verze)

2009. 12. 12. 9:01 - aki elkövette: LollipopKing - eddig 13 komment érkezett
Címkék: 5pont, new moon, romantikus film, tini picsogás
Kategóriák: kritika

Eljött az, aminek jönnie kellet, ma megnéztem a tinilányok bibliáját, azt, ami nekünk a Star Wars, azt, amiben a félmeztelen pasik száma képkockánként meghaladja a 10-et! Igen! Az Újholdat! Juppí!

Csak így indítás képen ezek a mondatok, szavak suhantak végig rajtam (ezeket néha ki is mondtam, amit egy erős kézszorítás követett barátnőm által vagy egy jól irányzott ütés), elnézést, ha némelyik elég trágár: "Bazz!" "Nah Alice jó arc" "Jajj ez a széjjel téplek a gecibe nézés" "Mintha lószart szagolt volna" "Tuti emos" "Ez hülye!" "Hisztis picsa" "Jacob jó arc!" "Már megint félmeztelen faszi" "A farkasok kemények!" "Olyanok mint a rajok a Malom előtt" "A farkasok királyok!" "Hülye farkasok" "Ha még egyszer megrúgja a székem megölöm" "Csókold már meg!" "Puha pöcs" "Nah megcsókolja! Végr... BAZZZ!" "Szegény Jacob" "Alice tök ari" "Alice tök jó autót vezet" "Mért beszél így az összes vámpír?" "A Volturi klán fasza" "Edward-ot jól elverték" "Alice még mindig ari" "ÚÚÚÚÚRisten!"new moon kritika

Attól függetlenül mert ilyen és ehhez hasonló gondolatok suhantak át rajtam, nem volt vészes. Őszintén? Sokkal rosszabbra számítottam.

A történet ott kezdődik, hogy Bella 18. születésnapja van, azonban bizarr ajándékként Edward elhagyja. Ekkor Bella mély depresszióba zuhan és mikor úgy tűnik, hogy semmi sem segíthet rajta, rájön, ha veszélyben érzi magát láthatja Edwardot. Ekkor jelenik meg Jacob, akinek sikerül feledtetnie a vérszívót, azonban ez is csak ideiglenes, mert Bellára újabb veszélyek lesnek. Jah és mellesleg megjelenik pár vérfarkas is, meg egy egész klánnyi gonosz vámpír...

Nem értem a hivatalos Twilight fanokat (akik olvasták a könyvet és tisztában is vannak a történettel). Nem veszik észre, hogy kilóg a lóláb? Mert hogy a trend twilight fanok nem, az oké. Nekik elég az, ha Edward kacsint egyet vagy csak néz és máris oda vannak meg vissza, de könyörgöm, néha olyan az egész, mint egy középiskolás dráma tagozat avantgard alkotása, amiben mindent egyhangúan, fapofával mondanak el, mert az Edwardot alakító Róbert Patiszon másra nem képes. Egyszerűen mimika nélkül van. Hozzáteszem, elvileg csak a film elején és a végén kellet volna szerepelnie, csakhogy a csajok odáig vannak érte, ezért kapott pár jelenetet a film közben is. Akárhányszor megjelenik az mindig lassítva van, a közelében nincs semmi és persze az ingének lobognia kell. És beválik!

Kristen Stewart pedig, nem is tudom. Ő valamivel több érzelmet képes az arcára varázsolni, de ő is olyan, mintha olvasná a szöveget. Egyszerűen én nem tudom elhinni, hogy tényleg odáig vannak egymásért. Az egyben is ez volt a baj. Semmi szenvedélyt nem éreztem, lehet rosszul láttam, nem tudom, de mikor csak annyiban nyilvánul meg szerelmük, hogy egymást ölelik és nagy sóhaj meg simítják egymás arcát, addig nem tudom elhinni, hogy saját életüket is feltudnák áldozni a másikért. Ilyet más filmekben látunk és ezek 18+-os filmek.  A könyvben mindez képek nélkül is simán ment. Az, hogy több lényeges dolgot kihagytak, az meg hab a tortán.

A szereplőgárdában két alak van, akit ki tudok emelni. Az egyik Taylor Lautner, a másik Ashley Greene. Az ő játékuk tényleg meggyőző. Taylor alakítja az indián srácot, aki kicsit ügyetlen, de a játéka mégis korrekt. Ha mérges, jön a "széjjel téplek a gecibe" nézés, ha poénkodik jön az "ejjj de jó a kedvem" nézés és még sorolhatnám. Amúgy hosszú hajjal tudjátok kire hasonlít? Steven Segal, amint valamilyen csoda folytán képes mosolyogni. Ashley meg egyszerűen aranyos. Tényleg ilyennek képzeljük el a könyvet olvasva. Élet vidám, hebrencs, hippi, abszolút jó alakítás.

Amúgy a film első fele baromi unalmas és idegesítő. Voltak részek, ahol legszívesebben ordítottam volna. Az egyik ilyen rész, mikor Bella ordítva sírt (és bocsánat rajongók, de én ezt valamiért nehezen hiszem el). A másik, hogy Edward anyján annyira látszik, hogy nem kóser. Látszik a kontaktlencse, meg miegymás. A jelenetek is néha annyira bután vannak megkoreografálva. Ilyen 1-2 másodperces hangulatváltozásokat látunk. Nem hagyják kiérni a mondottakat. Nem volt ott a rendező, hogy mondja "Állj gyerekek, ez nem jó, ne ilyen gyorsan, lassabban, ha lehet!". Úgy tűnik nem.

Egyes részek így totál értelmetlenné válnak. Pölö Bella már majdnem csókolózik Jacobbal, oda van érte, erre 5 perc és mint egy zombi: "Edvárd, Edvárd, Edvárd". Vagy szarul írták meg a szkriptet vagy Bella egy érdekember és kihasználja az egyetlen embert 50 méteres körzetben, aki képes 150 kilót megemelni és tud slowmotionban sétálni félmeztelen. Meg Jacob nagy titka, hogy mi is ő. A film első fele erről szól, hogy elmondja-e a csajnak. Nagy nehezen kinyögi, erre a spiné elmondja az első vámpírnak aki szembe jön! Ezzel az "elmondjam, ne mondjam" valamint a "kit válasszak a két kemény legény közül" felvezetéssel teljesen vontatottá vált a film és ezen már a látványos vagy izgalmas befejezés sem segített.

A vérfarkasok jók voltak, bár egy kicsit olyan érzésem volt, mint mikor megyek be a Malomba. Ott állnak egy sorba és mint a kemény, helyi, menő csávók. A csatájukat jól megcsinálták. Bár itt gyorsan lezárták egy boccsal, ami nekem furcsa volt. Majdnem élet-halál harcot vívnak, totál úgy vázolják fel. És hogy zárják le? "Kérsz muffint? Amúgy bocs!" Hehe, lufi harcosok. Minden 5 percben feltűnik egy vagy több félmeztelen faszi. Tuti a csajtoborzás miatt.new moon kritika

A film egyik legjobb jelenete az volt, mikor az erdőben kergettek egy csajt. Piszkosul jól megcsinált vágás, jó zene, jó színek. Bravó! A következő emlékezetes rész (ami a film legjobb része is) a Volturinál játszódik. Tényleg érezzük a feszültséget és még el is hisszük, hogy nem ússzák meg ép bőrrel. Jól van ábrázolva az is, hogy igen, a Volturik igazi kemény kötésű vámpírok. A turisták meg benézték. Ennyi!

Szóval így összegezve nem igazán értem ezt a felhajtást. A könyvről vágom, hogy siker, de ez annyira nem fér a fejembe. Szerintem a forgatókönyvíró és a rendező hibája. Az ég szerelmére, kapják már össze magukat és olyat tegyenek le az asztalra, ami valóban megérdemli a felhajtást. Ha meg mégsem az ő hibájuk, akkor a színészeket teremtsék már le, hogy irgum-burgum, nem lesz ez így jó. Ha már tényleg hivatalos rajongók is mondják, hogy ez így nem ok, akkor ott tényleg bajok vannak. A látottakat összegezve bármennyire is lehúzó a kritikám ez 4 és 5 pont között van. A film második fele élvezhető a hibái ellenére is. Sikerült felülmúlnia a első részt ami mondjuk nem olyan nagy teljesítmény. 5 pont. Többet akartam, de a fenébe is, ez akkor sem jó.

Még 3 észrevétel, de ez már nem kötődik a filmélményéhez.

1. A felirat szar. Ezen nincs mit szépíteni, így van. Olyan hibák vannak, hogy halhatatlan helyet hajthatatlant írnak, a "Show me your love"-ot "Mosolyogjatok"-nak fordítják és még sok ilyen. Ezeket nem ellenőrzik? 
2. A tini lányok, akik sikongatnak. Premier utáni szombaton, film utolsó mondatánál sikongva törtek ki magukból. Ha Edwárdot látták orgazmus közeli állapotban ordítottak. Jacobnál meg egyenesen örjöngtek. ÓÓÓÓ TE JÓÓ ÉÉÉÉG! 
3. Ez spoileres. A Volturinál játszódó részben kiderül, hogy Bella immunis a vámpírok erejére (fájdalomkeltés, gondolatolvasás stb.) Jasper mégis képes az erejével hatni a hangulatára. Hogy is van ez? Off

Hamarosan jön freakin' eszmefuttatása is, az valamivel lehúzóbb lesz úgy érzem. Már várjuk. freakin' eszmefuttatása, fanoknak ideális (meg azoknak is, akik egy vérbő lehúzást szeretnének olvasni).


Hajsza a föld alatt (Taking of Pelham 123)

2009. 09. 14. 20:11 - aki elkövette: freakin' - Mondd el a véleményed!
Címkék: 5pont, akciófilm, taking of pelham 123, thriller
Kategóriák: kritika

Már kezdésnek leírom, hogy a film teljesen középszerű, ennek ellenére szórakoztató arra a valamivel több, mint egy és háromnegyed órára. Azt is hozzá kell tennem, hogy a 74es eredetijét Walther Matthauval és Robert Shawal nem láttam, így nincs viszonyítási alapom, tehát csakis erre a filmre fog koncentrálni a kritika. the taking of pelham 123

A történet pofon egyszerűnek tűnik. Adott egy terrorista csoport, akik elkötnek egy metrószerelvényt, majd a rajta lévő utasokért 10 millió dollárnyi váltságdíjat követelnek. Mivel a mobilok nem működnek a föld alatt, ezért kénytelen a vezír (John Travolta) a rádión keresztül tudatni a követeléseit. A másik oldalon a diszpécser (Denzel Washington) van, aki megpróbál kapcsolatot teremteni a terroristákkal.

Azt kell mondjam, a színészek nem játszanak kiemelkedően, mert egyszerűen nem kapnak hozzá elég teret. Washingtont szinte végig a diszpécserpult mögött láthatjuk, Travoltát pedig a metrószerelvény vezetőfülkéjében. Ha nem tudnám, milyen alakításra képesek a színészek, tökéletesen illene rájuk a b-kategóriás színész titulus. Hál istennek nem olyan könnyű elfelejteni egy Ál/arcot vagy, hogy Denzeltől is mondjak valamit, egy Végszükséget. A filmet a párbeszédek menthetnék meg a színészi játék csekélységétől, ám ezen a fronton nincs semmi kiemelkedő, ami a film egészére is igaz.

Szeretem Tony Scott munkásságát, ám ez most nem az a film, amiért emlékezni fog az ember a nevére. Egyszerűen nincs egy szintben egy Tűzben edzett férfival vagy egy Közellenséggel. A képi világ teljesen jellemző rá, de itt marhára zavart. Igaz, csak a főcím volt olyan, hogy már fél perc után a hányózacskót kerestem, mert egyszerűen teljesen felesleges volt a kamerarángatás, a másodpercenként 10 vágás, hirtelen kameranézet váltás és a többi fícsör.

A film elvileg a feszültségre éleződött, ám izgulni nem sokat izgultam rajta. A drámai szálnak sem volt túlontúl nyomatékos szerepe és az akciók sem voltak a legprofibban elkészítve. Arról nem is beszélve, hogy annyira banális és hülye dolgokkal pakolták teli, hogy az ember a fejét fogja. Gondolok itt a patkányharapásra vagy a működő laptopra. the taking of pelham 123

A zenéről még nem írtam. Igazából hip-hop kedvelő ember létemre annyira nem jött be a nagyjából az ezen a vonalon mozgó soundtrack. Próbált trendi lenni és a manapság nagymenő rapperek számaival teletömni a film elejét, de hogy egy híres megasztár zsűritag szavait használjam, ez nagyon nem jött át.

Ha nem Denzel és Travolta játszotta volna a két főszerepet talán meg sem nézem. Így is csak egy hirtelen felbuzdulás volt a részemről és habár a kritika eléggé lehúzó, ettől függetlenül nem bánom azt az időt, amire a film kihúzott a világból. Mert megtette. Szórakoztató volt, a végecsavar tetszett, az egész úgy összességében egynek elment.

A pontozás maradt hátra. Ez így egy 5/10. Se nem több, se nem kevesebb. Teljesen átlagos, mint már mondottam volt. Semmivel sem kiemelkedőbb, mint egy hollywoodi tucatproduktum, semmit nem adott hozzá a két húzónév és a rendező sem brillírozott, ennek ellenére ajánlom, a mostani uborkaszezonban még így is kiemelkedik a többi szemét közül.


Transformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen 2009) by Lollipop

2009. 06. 24. 12:47 - aki elkövette: LollipopKing - Mondd el a véleményed!
Címkék: 5pont, akciófilm, képregény adaptáció, transformers 2
Kategóriák: kritika

Los Angeles, 2007. augusztus, Transformers stábmegbeszélés:

-...Úgy tűnik befutott a film, de a DVD eladásokkal tuti nő még a bevétel. A rajongók meg már a 2.részért őrjöngenek. Mit csináljunk?
-Hát csináljuk meg!
-Mennyi idő alatt hozhatnánk össze egy olyan kaliberűt mint az egy?
-3-4 év, de az sok.
-2 év az épp jó. Eléggé ki lesz éhezve mindenki, de nem merül feledésbe. Mik tetszettek a nézőknek benne?
-Az a pár poén jó volt. Azt még emlegetik.
-Akkor rakunk bele többet, sokkal többet. Még mi volt?
-A robotok, az nagyon bejött mindenkinek.
-Rakunk bele sokkal több robotot! Még mi volt?
-ŐŐŐ, hát Megan Foxért odavoltak a férfi nézők.
-Akkor többször szerepel majd benne, még lengébb ruciban, és még szexisebben. A többit meg majd megbeszéljük.
-De biztos elég lesz 2 év, hogy egy jó filmet hozzunk össze?
-Nem, de a nézők oda lesznek érte, mert várni fogják. A 3-ra több időt szánunk.

Én így képzelem el a 2. rész első megbeszélését. Összeszedték mi az, ami bejött a nézőknek és mi az, ami nem, majd beleraktak pár új ötletet és összegyúrták. Terike néni azonban véletlen kidobta a kukába, és egy ultragáz történetet szedett ki a sok szemét közül. Tényleg vártam ezt a filmet. Az első rész volt a kedvencem és ezt is megakartam nézni 2szer 3szor. Nagyon gyengének kell lennem, hogy újra beüljek rá.

Sam egyetemre megy, de a pakolászás közben a kocka egyik darabjának az ereje beleszáll a fejébe. Eközben az Autobotok és az Álcák folytatják a harcukat és egyre több a támadás a Földön. Az Álcák energiái fogytán vannak, egy új energia forrásra, az Energon-ra van szükségük, aminek a holléte Sam fejében van. Elkezdődik tehát a hajtóvadászat.

A szereplők. Shia jól alakít, de saját meglátásom szerint egy teljesen más személyiségű karaktert. Nem viccelődik annyit, komoly stb. Oké 2 év változás a karakterében, felnőtt, ennyi. Megan, őt most sem az alakításáért szeretjük, de amivel lenyűgöz minket, azt egyszerűen imádjuk. A filmben több szerepet kapnak Sam szülei. Jó arcok, ők viszik a poénok java részét, de egyszerűen az egyetemen idegesítőek és utánna is. Ugyanez a másik srác, Leo is, vagy ki a rák. Eleinte vicces, de utánna belevágtam volna a fejét az első villanykaróba. Egyszerűen töketlen, hülye. Ha, tegyük fel, ilyen háborús hadszíntérre kerülne valaki, ki a nyavaja fog ott poénkodni, meg arról dumálni, hogy teszem amit tennem kell. Szónélkül cselekedne, vagy sokkot kapna és semmit nem csinálna. John Torturo olyan volt amilyen. Meglátásom szerint most jobb volt a karaktere. Na de Lenox (Josh Duhamel) és a többiek. Az egyben azért kedveltük meg őket, mert ilyennek képzeljük el a jenki katonákat. Cselekednek, nincs lehetetlen és ha kell, bárkivel szembeszállnak. Ehhez képest egy aktakukac megfélemlíti őket, meg mikor a narancssárga füst van egy katona se poénkodna, hogy rosszul dobtam, hanem futna mint a hülye... Ha kevesebbet pofáztak volna a karakterek esküm rá jobb lett volna. Az első rész utolsó 30 percében volt kb 8 párbeszéd. Itt meg...

A robotok. Oké sok robot. Azt, hogy milyen a formájuk, hogy visszatérnek régi szereplők hagyjuk. De már megint csak pár robotra volt rárakva a hangsúly. Arcee meg a többiek, meg úgy összességében az összes robot alig szerepel. A 2 iker poénos, de simán jó lett volna nélkülük is. Jetfire ő egy pozitivum, bár ő is néha már sok. Űrdongó alig szerepel. De Optimus meg keményebb mint valaha. Nah ő zsír volt benne. Az Álcáknál meg Üstökös és Megatron olyan volt, mint a Gumimacikból a Herceg és Gyagyás tóni, de lehet csak a szinkron miatt.

Akkor volt itt olyan Álca ami echte olyan volt, mint a Terminator 3ból a T-X. Devastator meg csak papírnehezéknek jó, majd Ő kemény lesz. Egy frászt. De ahogy összeáll, az a CGI egy fénypontja. És fura volt az egész, mert az egyben elhittem, hogy 5 Álca megszorongatja az emberiség tökét, itt volt vagy 2 tucat és semmi... majd legyőzik. Túl sok emberi érzelmet adtak a robotoknak, ehhez képest alig beszéltették őket.

A szinkron olyan volt, amilyen. Ezt tudtuk, hogy ilyen lesz, tehát nem mondhatunk rá semmit, de sztem sokkal jobb lenne úgy, ha nem fordítanánk le a robotok nevét.

Azért, hogy pozitiv dolgot mondjak, jó volt, hogy újra hadszíntéri bemutató volt. Azt, hogy pár jelenetet átvettek az egyből költségkímélésnek fogom fel. Voltak tankok, repülök. Az egyben azt szerettük, hogy a haditechnikai járművek tényleg léteztek. Itt meg előkerül egy Mach 7 sebességel lövő üteg, ami titkos. ÁÁÁ ide is tudok rossz dolgot írni. Nah viszont ami tényleg tetszett, hogy eltűntek a rózsaszínködös csaták. Voltak emberveszteségek és láttuk is őket, néha vért is. Ez jó volt.

A robot csatákból sok volt, de nagyon rövidek voltak. 2 maradt meg belőlük, mindegyikben Optimus abál, de ott rendesen. Eltűntek a közeli kamera állások. Sokak nem szerették, én imádtam. Tényleg olyan volt mintha ott lennénk. Itt meg ültem a teremben és a kukoricáért küzdöttem.

Voltak jó poénok, de túl sok volt már belőle. Mikor egy robot elkezdi izélni Megan lábát, az már sok volt. Kérem ez egy akció film! Lőnek, futnak, robbantanak. A poénos akció filmet hagyjuk meg Jackie Chan-nek.

Öszegezve jó dolog volt a sok robot, az Optimus harcok, Megan, és ennyi... De a sok rossz dolog elrontja ezeket is. Nővérem szerint sokat vártam tőle és ezért volt ekkora csalódás. És lehet igaza van. Túl sokat vártunk tőle. Összelett csapva. Mikor hazaértem, még az egytől is elment a kedvem, mert tudom, hogy ilyen fog belőle kisülni. A film tuti siker lesz, mert a nézők szeretik a poénokat meg az ilyesféle kikapcsolodást. Abban bízom, hogy a 3-ra több ötletet és energiát fektetnek. Az hátha jobb lesz. Majd kiderül. És most bármennyire is szeretnék sokat adni, egyszerűen nem tudok. 5, de ez az 5 is csak azért 5 mert szeretem a Transformers univerzumot. De egy szó van a filmre, totális csalódás. Ha nekem jövőre elba**zák a Vasember 2 őt, én nem tom mit csinálok...      5/10

(Az én kritikám ennél is jobban lehúzza a filmet, de ha gondoljátok, nézzetek rá itt. - freakin')

Mindenki nézze meg, csak aztán döntse el, igazam volt-e, avagy sem. Ne hagyatkozzunk más véleményére, mert megeshet, hogy nekünk bejön egy nagyon lehúzott film is.


Angyalok és démonok (Angels & Demons 2009)

2009. 05. 28. 22:26 - aki elkövette: freakin' - Mondd el a véleményed!
Címkék: 5pont, angyalok és démonok, krimi, thriller
Kategóriák: kritika

angyalok és démonokA Da Vinci-kód írójától, Dan Browntól, melyet én személy szerint nem láttam, de sztem nem is nagyon fogom bepótolni. Ez a film egynek elment, de nem igazán dobtam hátast tőle, mint sokan mások. Könyvbe lehet jobb, persze, hisz nemhiába lett bestseller belőle. Igazából szerintem sokat dobott az eladáson a hisztéria is, melyet maga a téma keltett. Persze, a Vatikánnak nem tetszett, rögtön az egyházak is tiltakoztak a könyv ellen, ez elég ahhoz, hogy eladjon bármilyen könyvet, bármekkora példányszámban szinte. No nem vitatom, lehet hogy a könyv is jó, sőt szinte biztos is, de én nem nagyon értem a körülötte lévő hypeot. Tudom, én hibám, velem van a baj. Konklúzió, ha egy könyv beszól az egyháznak, garantált a siker, legyen bármilyen hülyeség, ami benne van. De ez már nem az én felségterületem, mert a könyveket nem olvastam, tehát itt vége az offnak.

A film elvileg a Da Vinci-kód előtt játszódik, ám nem kötődik szorosan hozzá, kivéve a főszereplő, Robert Langdon (Tom Hanks) személye. Ő a modern kor Indiana Jonesa, ki nem elveszett műkincsek után lohol, hanem titokzatos jeleket próbál megfejteni a világ valamely tájékán. Történetünk viszont a Vatikánban játszódik, a pápa meghalt, itt a Conclave ideje, amikor is a bíborosok és püspökök kiválasztják maguk közül a következő pápát. Igen ám, de a négy legesélyesebbet elrabolják a titokzatos illuminátusok, a szent egyház legnagyobb ellenségei. Valamint eltünik még egy antianyagot tartalmazó üveg is, mely, ha lemerül az akkumulátorja, nagyobb pusztitást vihet véghez, mint egy atombomba. Itt jön képbe Langdon professzor, az illuminátusok szakértője. Kapnak a hatóságok egy hangfelvételt is, melyből megtudják, hogy az illuminátusok mit terveznek. 8 órától kezdve óránként megölnek egyet az elrabolt biborosokból, és éjfélkor felrobbantják a bombát, megtorolva a purgát, az egyház kegyetlenségét az illuminátusokkal szemben. Megkezdődik a hajsza, vajon képesek lesznek-e megállítani az illuminátust, vagy netán a Vatikán elpusztulásával véget ér az egyház is? Megtudhatjátok, ha megnézitek.

Nem akarom senkinek elvenni a kedvét, vagy hasonló, de a film durván két és fél óra, amit azért nem olyan könnyü végigülni, mint ahogyan az otthon, a jó kényelmes fotelből tűnik. Bizony elzsibbasztja az ember egyes testrészeit, mert azért annyira nem izgalmas, hogy teljesen lekössön, hogy ne figyelj fel rá, hogy a fél seggedet már nem érzed. Ettől függetlenül egész tartalmas szórakozást nyújtott, de valami hiányzott belőle. Talán az, hogy a csavart már jó előre lehetett érezni a végén, vagy az, hogy oda-vissza rohanásból áll az egész, vagy simán az, hogy annyira bízunk Tom Hanksben, hogy meg sem fordul a fejünkben, hogy az egész rosszul is elsülhet.

A film azért izgalmas, ha korlátozottan is. A rejtélyek, maga a környezet megérdemli a figyelmet, mint ahogyan a történelmi háttér is, még ha el is van ferdítve kicsit, a hatásosabb film/könyv érdekében. Kevés dolog zavart a filmben, de az egyik, amit mindenképp meg kell említenem, az az, hogyha előkerült a zseblámpa, mert azért sok sötét rész, katakomba, meg isten tudja mi van még a filmben, annak rögtön valamilyen módon a kamerába kell világítani. Persze a sötét helyszín miatt megszokja a szemed is, erre bumm fény, és baszhatod a retinád.

A filmet egyszer megnéztem, valószínű többször sem, de azért nem sajnálom azt a párszáz forintot, amit a jegyért fizettem. Ez 5/10nél akkor sem több, ha zseblámpával is verik a fejem, ez van.


Elérhetőségek

Keresés

Utolsó Kommentek

szilvax: Nekem nagyon tetszett a film és abban valóban igaza van... »
Dóri: Nem tudom ti,hogy látjátok ezt,de én az első... »
irene78: Sziaszto! Én olvastam az összes regényt és láttam 3 filmet... »
Gábor: én már ládtam mind a 2-részét és nagyon tetszett... »
ekoz: Spoiler lehet: a főgonosz nekem iszonyat bejött ezzel a lenéző... »

Archívum

Az összes (hónapokra lebontva) »

Kategóriák

Aki nem tudja, mit kezdjem magával

Filmek pontozva

A mozik még tolják

A bombák földjén
A villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak

Avatar

Egek ura - Up in the Air

Hova lettek Morganék?

Légió

Sherlock Holmes

Viharsziget

Oscar hajrá

A bombák földjén
An Education - Egy lányról

Avatar

Becstelen brigantyk

District 9

Egek ura - Up in the Air

Fel!

The Blind Side

Nem mostani gyerek, de komáljuk

A dolgok állása
Az utolsó csók

Fegyvernepper

Seraphim Falls

Érdekes olvasmányok

Oscar-díjas magyarok
Filmstúdiók: Miramax

Oscar. 2010. Jelöltek.

Rovataink

eyecandy
filmikonok

filmstúdiók

heti geek

premier

rendezők

retro trailer

Filmes napló(k)

freakin' 2010

Ezeket olvasom

Empire
Comingsoon

Firstshowing

Worstprewievs

Rope of Silicon

Itt trollkodok, nektek is ajánlom

Desmond Wallace blogja
Filmdroid

Filmélmény

Filmstúdiókról bővebben

Filmtrailer

Filmuniverzum

Halfpecssquad

Kóczy filmes blogja

Miner (filmes olvasztótégely)

Pöcök feliratműhelye

Rss feed

 Feliratkozás egy olvasóba

Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.

Freeblog

Az oldalt a freeblog motor hajtja.