Az az igazság, hogy legszívesebben messze elkerültem volna a szóban forgó filmet. Tudtam, hogy csak a tini lányok bolondítása a célja, de hogy ilyen mértékben, arról sejtésem sem volt. Minden másodpercét elönti a hatásvadászat, egy történés sem a konkrét cselekményt viszi tovább, csupán arra szolgál, hogy a fiatal fruskák nyáladzva csöpögjenek a főszereplő srácok után, hogy aztán éjszakánként szerelmet vallva nekik, álmukban egy óriásit szerelmeskedve mindkettőjükkel, reggel örömmel nyugtázva, hogy Edward és Jacob egyszerre tették magukévá, várhassák a következő részt, ami vélhetőleg ugyanolyan mennyiségű pénzt hajt fel, mint mindkét elődje.
Végül is azért szántam rá magam a megnézésére, hogy vérbe olthassam természetesen, na meg azért, hogy a blog becsületén se essen csorba, mert egyszerűen nem nézhettem tétlenül, hogy Lollipop szórja rá bőkezűen a pontokat. Nos, kibaszott ostoba voltam. Hagynom kellett volna. Olyan szinten szenvedtem a két órás játékidő alatt, mint eddig még soha. De nézzük a történetet.
Közeledik Bella szülinapja, mi több, meg is érkezik, kacarászva-vihorászva robban be ajtóstul a házba. Míg a lány azon gondolkodik, hogy milyen öreg, hisz már elmúlt 18, addig Edward és népes famíliája meghívja magához ünnepelni. Megtörténik a baj, Bella a csomagok kibontása közben megvágja magát, elered a vére, mire a fene-tudja-hogy-hívják nevű vámpír felspannolja magát, hogy ha már senkinek sem kell a desszert (értem itt a lányt), akkor ő szívesen elfogyasztja. Ezt természetesen Edward, a hős lovag nem hagyja, a sarokba vágja szerelmét, majd feltartóztatja éhes testvérét.
Mi erre a reakció? Edward elhagyja a lányt, akit egy teljes részen keresztül szédített, akiért az életét adná. Tök logikus, nem? Erre Bella depresszióba esik, hónapokig ül kényelmes székében, nem eszik és nem fürdik. Rájön, ha veszélybe kerül, csak akkor láthatja szerelmét ismét, amolyan hallucinációkon keresztül. Vesz két motort, kihasználja lobogó hajú indián pajtását, aki természetesen szerelmes a lányba és tök véletlenül még vérfarkas is, megjavíttatja vele a mocikat, majd elrobog a naplementébe. De nem lövöm le a többi csudijó történést, legyen meglepetés.
Nekem a legnagyobb bajom a filmmel az az, az alapvetően bugyuta történetet figyelmen kívül hagyva, hogy szembeköpi a vámpírok és farkasemberek talán évszázadok óta épülő mítoszát. Itt a vámpírok olyanok, mintha egy rossz hip-hop klippből előlépett, csili-vili kezesbárányok lennének. Ha napsütésben meglátná őket egy disco tulajdonosa, tuti, hogy sosem költene többet látványelemekre. A Volturi is úgy nevetséges, ahogy van, úgy kb. fél másodpercig el is hittem, hogy itt akkor most vér fog folyni, aztán már csak röhögtem rajtuk kínomban.
A farkasemberek a helyi menő csávókra hajaznak, akiknek az évek alatt a tenyerükhöz ragadt az mp3 lejátszós mobil, amin az "Aranyesőt a szép kis házra" című nótát zúzzák éjjel-nappal. Hiányoltam a napszemcsit is a buksijukról, hisz csak sokkal trendibbek lennének úgy. Taylor Lautner, mint egy jóllakott napközis, ám hogy ezt megcáfolja, minden adandó alkalmat megragad arra, hogy lekapja pólóját, elégedettséggel nyugtázva, hogy izmos felsőtestének láttán a tinilányok sikongatva alélnak el az élvezettől.
Pont, mint az összes többi férfi szereplő. Egy képkockára több meztelen férfi felsőtest jut, mint fűszál. A párbeszédeket mintha fogyatékosok improvizálták volna, színészi teljesítmény nulla, rendezés nulla, izgalmi faktor nulla. Persze rögtön jöhetne az ügyeletes Twiligth-fan, hogy ez romantikus film, ebbe nem kell izgalom, csakhogy ebben a megállapításban is van egy kurva nagy hiba.
Mégpedig az, hogy egy banánban több a kémia, mint a főszereplők között és ha én romantikus filmet akarok nézni, akkor elvárom, hogy a színészek elhitessék velem, hogy imádják egymást, minden éjjel más pózban szeretkezik meg egymást, hasonlók. Ezzel szemben Robert "a tinilányok bálványa" Pattinson végig ugyanazzal a bamba, kifejezéstelen arccal szenvedi végig a két órást játékidőt, ahogyan mi is. Bár a mienket eltorzíthatja néha egy homlokráncolás vagy ne adj Isten, öklendezés.
Kristen Stewarttal sem tudom, mi történt. Az Adventurlandben egész emberien játszott, itt mintha ciki lenne a színészkedés. Szerelme elvesztését éjszakai sikoltozással nyugtázza, amiért minimum egy jó alapos verést érdemelne, mert felzargatja vele még a szomszéd nénit is. Az apja helyében én beinjekcióztam volna, ha már a kényszerzubbony sem használ. Kár, hogy végül a megoldás nem a gumiszoba lett, pedig az legalább tudott volna valami színt vinni a filmbe, ha már a vámpírok mindannyian pigmenthiányosak.
A film minden egyes percét elönti a nyál, a vége fele már tömény undorom volt az egésztől, vártam, mikor fulladnak bele a nagy szerelembe. Sajnos nem haltak meg, ezért jövőre folytatódik a kaland. Persze, tudom, kinek képzelem itt magam, ki itt ez a senki, aki leoltja a vérbe a kedvenc filmünket. Kedves Twilight-fanok, kérlek titeket, nőjetek fel. Nem érdemes egy nem létező bálványt imádni, nem érdemes egy hollywoodi színészpalántába beleszeretni, mert soha a büdös életbe nem fogtok a közelébe jutni. Tudom, most ezt hallva úgy érzitek magatokat, mint nemrég, mikor rájöttetek, hogy Mikulás és Húsvéti nyuszi sem létezik, de az élet kegyetlen. Főleg a Twiligth-fanokkal.
Összegzés: A vérfarkasos-vámpíros szappanopera újabb felvonása ennél giccsesebb már nem is lehetne, kivéve, ha kiderülne, hogy Bella igazából zombi. Természetesen a két srác nem törődne ezzel az aprócska, elhanyagolható ténnyel, így egy hatalmas nekrofil orgiában teljesedne ki a szerelmi háromszög majd valamikor az utolsó rész végén. De én arra már nem leszek kíváncsi. Soha többet nem akarom látni ezt a borzalmat, a kritikában olvasható, néhol kicsit sértő kifejezésekért/igazságokért pedig ez úton kérek elnézést. Negatívumok fentebb olvasva megtalálhatók, pozitívum meg nem volt. 10/1.
Aki pozitívat szeretne olvasni, annak itt Lollipop kritikája.
Nekem csak egyetlen bajom van ezzel a khm... filmmel: az, hogy van. Jó, ez így lehet hogy erős, mert tudom, hogy van, akinek tetszik, de sajnos az nem én vagyok. Nagyon nem. Annyira nem, hogy a huszadik percben az agysejtjeim már az agykérgemet kaparták, mert egyszerűen nem bírták elviselni azt a végeláthatatlan szartengert, ami ebben a filmben volt. Pedig az első rész tetszett, sőt, ha megy tévében vagy ilyesmi, még mindig szívesen megnézem, de ezt...
Isten ments, hogy még egyszer a közelembe kerüljön. Nem ajánlatos még a DVD-t sem mutogatni nekem, mert fene tudja milyen módon fog az agyam védekezni ellene. Ha kell csípek-rúgok-harapok, csak még egyszer ne lássam. De nézzük szép sorjában, mi nem tetszett.
Kezdjük ott, hogy az első rész végén a mi derék Chev Chelios barátunk aka Jason Statham kizuhan egy helikopterből, ami cirka 30 emelet magasan repül, rázuhan egy autóra, majd lepattan róla egyenesen a betonra. Minimum 20 traktor kéne, hogy onnan elvontassák, de nem, mert még pislant egyet, jelezve hogy: Basszátok meg, még élek. Bocs, ha most jól elspoilereztem valakinek az első rész végét, lehet szidni, lehet anyázni. Jön a második rész, szó szerint vaslapáttal kaparják fel Cheliost az úttestről, kikapják gyorsan-hirtelen a szívét, majd egy műszívet dugnak a helyére. A szívet valami vén ganénak viszik, mert milyen jó már, hogy az első részben le tudta győzni azt a kínai szart, amiért az egész hajsza elkezdődött.
És ami a legrosszabb, hogy nem ez a baj. Nem a történet alapjaival van probléma, mert bőven lehetne egy elszállt akciófilm, ami pörög ezerrel és soha nem áll le, ha a tűréshatár jobbik oldalára esik. Ez viszont olyan szépen fejest ugrik az azon kívül eső területre, hogy egyáltalán nem öröm nézni. Néha nem hittem el, amit látok. Megvan az az érzés, mikor azt mondjátok magatokban, hogy: Nem, egyszerűen ilyen nincs, ennyire szar nem lehet semmi? Nos, ki kell ábrándítsalak benneteket, lehet ennyire szar valami.
Az első 10 percben örültem, mint jól-táplált kiscserkész az elemózsiának, azt kaptam, amire számítottam. A kezdő poénfaktor a házilag barkácsolt műtővel és az épp-most-vettem-a-piacon diplomás kínai sebészekkel teljesen rendben volt, majd jött egy baromi jó akciójelenet, aztán a shotgunos incidens. Ott kezdtem el először érezni, hogy itt bizony baromi nagy gebasz lesz, ha így folytatódik, de sajnos a későbbiekben még ilyenebb lett ez a filmnek nehéz nyögdécselések árán [és egy pisztolyt a tarkóhoz szegezve] nevezhető akármi.
Onnantól elszabadult a káosz, próbált a film még nagyobb, még poénosabb, még-még-még... lenni, mint az elődje, csak épp azt érte el ezzel, hogy egy nézhetetlen fostalicska lett. Sem a nyivákoló maláj kurva, sem a tourettes-akcióhős-rég-nem-látott ikertestvér, sem az akváriumban lebegő test nélküli fej nem mentette meg a filmet, sőt, olyan irányba terelte, amiről jó lenne, ha leszoknának a készítők, mert így rajongók helyett maximum egy-egy golyót kapnak a halántékukba. 
Nem mondom azt, hogy nem érdemes megnézni, mert ennyire alja film rég került már moziba. Komolyan elgondolkodtam, ha odadobnának elém egy Asylum remeket vagy egy Taylor-Neveldine filmet, melyiket választanám, de valószínű vérre menő küzdelmek árán is inkább az Asylumot. A kettő közt csupán az a különbség, hogy amíg a stúdió csak DVDre készülő agysejtölőkkel inzultálja a népet, addig a páros simán moziba küldi ezeket az ipari hulladékokat.
Stathamet nem bántom, mert jól hozta a formát, ez a szerep egyszerűen rá van szabva. Ahogy Amy Smartra a hülye-picsa barátnő szerep. Viszont ha eszembe jut Ling Bay, azonnal kiráz a hideg. És ezt nem jó értelemben. Rég láttam nála idegesítőbb karaktert és a zseniálisan szar magyar szinkron még rá is tesz egy lapáttal. Már az első pillanatban azért imádkoztam, hogy vágja torkon Statham, de nem ám kamuból, hanem úgy jó emberesen, hogy vagy 3 hétig merevítőbe legyen a nyaka. A többi színész/karakter olyan volt amilyen, az összképet már úgy sem tudták jobban elrontani.
Igazából fogalmam sincs, mért nem straight-to-DVD vagy netán straigt-to-Hell a cucc, de hogy ezt kár lett volna megnézni moziban, az tuti. Egy nemi erőszakkal ért volna fel, ha ezért pénzt adok, méghozzá nem a sima, elkapnak egy sikátorban éjszaka és gyorsan túl leszel rajta féle, hanem az a ráérős, négy vagy öt, méteres kékeressel operáló úriember egy börtöncellában féle.
Bryan Taylor és Mark Neveldine már ebben az évben azt hiszem eleget tett a világért, talán túl sokat is. Ott még a kipukkadt lufi Gamer, ami akár jó is lehetett volna, ha nem ők csinálják. Ha kérdeznék, azt javasolnám, hogy most akkor pihenjenek egy 30-40 évet, mielőtt újra nekilátnak a filmkészítésnek. Feltehetőleg nem fogják, ezért jönnek majd a következő évben a többi szemetükkel, de azt hiszem, hogy én arra már nem leszek kíváncsi.
És akkor a végső konklúzió, mert egy jól felépített írásba az is kell. Kap tőlem 1 pontot és akkor még örültem, hogy ennél kevesebb az oldalon nem létezik. Ha lehetne mínuszt, tuti azt kapna, de mivel korlátolva vagyok saját magam által, ezért 1 pont. Lerövidítve azért, mert egy lyukas kotont nem ért az egész. Élvezhetetlen, már-már nézhetetlen, szerintem.
Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.
