
Nemrég hallottunk róla, hogy benne lenne egy 4. részben, most újabb infókat suttogott az MTV News fülébe.
"Van néhány dolog, amit meg szeretnénk baromira csinálni a Penge filmekben, de eddig nem volt rá lehetőségünk. Az első két rész csak saját magunk kipróbálása volt, de egyre jobbak lettünk ebben az egész dologban. Ha csinálunk egy 4. részt, az visszatükrözi majd ezt a tapasztalatot és a műfajbeli jártasságunkat."
Mikor arról kérdezgették, mit szeretne a 4. részben látni, a következőket mondta:
"Szeretnék egy nagyobb, színesebb castingot és az sem lenne hátrány, ha egy kicsit próbálnánk, mielőtt felvesszük az akciójeleneteket." - tette hozzá nevetve.
Én szívesen látnék még egy Penge filmet, de akár többet is. Az első része meghatározó szerepet játszott számomra, ekkor fedeztem fel magamnak az akciófilmet, mint műfajt és a vámpíros témát. Emlékszem, még VHS-en kaptam kölcsön, de hamar vissza kellett vinnem, ezért volt, hogy naponta kétszer is megnéztem.
Régi szép idők.

ezt már hova lehet bővíteni, szerintem pont elég volt a három rész...
2. kommentálta:A Penge képregényadaptáció, szóval nem tudom, mindent felhasználtak-e már a képregényekből az eddigi három részben. Ha nem, akkor bizony lehet még bővíteni. Amúgy a kérdés nem az, hogy lehet-e, hanem, hogy érdemes-e. A "X-MEN"-t például direkt hagyták abba három rész után (Ugye a Wolverine film, az már előzmény film volt, nem folytatás), mert azt mondták, hogy bár tudnák még folytatni, de egy idő után unalmassá válna.
A Pengéből egyébként a három mozifilmen kívül volt egy 12 részes TV-sorozat is pár éve, de abban nem Wesley Snipes játszott.
3. kommentálta:A harmadik pocsék volt, én meg már unom a pENGE TÉMÁT.
4. kommentálta:ha unod, nem kell megnézni a folytatást :)
egyébként a 3. rész közel som olyan rossz, mint a 2. szerintem a középső rész a leggányabb. erről a sorozatról hallottam már, de nem tudom, milyen lett. egyszer majd talán belelesek.
5. kommentálta:Nem is fogom.
A kettő nem olyan rossz szerintem egyáltalán. Más stílusú, mint az első, de közelebb van az igazin Pengéhez.
6. kommentálta:Nekem igazából egyik Penge mozifilmmel sem volt gondom. Szóval, ha lesz negyedik, én kíváncsi vagyok rá.
A TV-sorozat, meg hát olyan...amilyen. :)
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Ha van freeblogos felhasználóneved,
Email címed meg kell adnod, de relax, nem élek vele vissza.
IP címed megjegyzem, de csak spamvizsgálat miatt.
Html-t ne használj, mert úgyse tudsz, linket is csak keveset, mert véletlenül spamnek veszem.
Mindenfajta személyeskedés, irányuljon az a poszt írója vagy a kommentezők ellen, moderálva lesz.
Ha nem jelenik meg azonnal a kommented, ne ess pánikba, valószínűleg csak a moderáltak közé került. Ha értelmes megnyilvánulás, 1-24 órán belül kikerül az oldalra is.
Ha netán lelőnéd a poént egy-egy filmnél, kérlek rakd ki a SPOILER szót a kommented elejére. Így megkímélheted magad az anyázásoktól. Meg az embertársaid a nem kívánt információktól.
Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.
