
Ez az egyik legelszomorítóbb faszság, amit mostanában olvastam, de egyben a legpozitívabb is.
A DC Comics egykori elnöke, Paul Levitz kitűzte céljául, hogy nem feketítik be a Watchmen nevet, kvázi megtiltotta, hogy bárminemű folytatást, előzményt vagy spin-offot csináljanak a kult képregényből.
Igen ám, csakhogy Paul Levitz átadta a stafétabotot és Dan DiDio már kapott is a dolgon, saját missziójaként kezeli, hogy elkészülhessen a következő, Watchmen univerzumban játszódó képregény, film, satöbbi.
Gondolhatjátok, Alan Moore, aki nyíltan elhatárolódik mindennemű képregény adaptációjától, hogyan reagálhatott a hírre. Dave Gibbons se fogadhatta valami kellemesen, valamint Zack Snyder is a következőket mondta:
"Ha meg akarják csinálni a folytatást és felbérelni pár srácot, hogy megcsinálják a következő részt, akkor nem tudom, hogy a színészek visszatérnek-e megformálni ismét a karaktereiket, de én biztosan nem fogok visszatérni a rendezői székbe."
Ez után jött a hír, semmiképp sem lesz folytatása. Celluloidon legalább is. Kellően tiszteli Hollywood a képregényt ahhoz, hogy ne csinálják meg a sequelt.
Ettől függetlenül lehet, hogy DiDio képes lesz összehozni pár spin-offot, képregény formájában.
Hogy mit gondolok én erről? DiDio egy idióta. Szerintem a világon nincs még egy ember, aki szeretne folytatást neki. A képregény egyszerűen úgy tökéletes, ahogy van. Ez nem egy Pókember, Superman, Batman, ahol feltámadnak a rosszfiúk, ahol bárkit vissza lehet hozni még az után is, hogy darabokra cincálták.
Elszomorít, hogy valaki ilyesmire gondolt, de ugyanakkor fel is dob, hogy Hollywood, akit szinte már csak a pénz érdekel, nem kapott az ötleten.
Fúj, semmiképpen sem szabad folytatni, az tényleg csúnya lenne. Inkább ki kellett volna bővíteni az eredeti filmet, hogy minden apróság bekerülhessen a képregényből, és két részben bemutatni. Így is szép munka volt a film, de a képregényben sokkal több van ennél.
2. kommentálta:@Sparrow: A film már ki lett bővítve. Van belőle egy 180 perces rendezői változat, ami kb. fél órával hosszabb, mint a mozis verzió. (Értelemszerűen több minden benne van a képregényből) De ha jól tudom, akkor van (vagy csak terveztek) egy három és fél órás "Ultimate Cut"-ot is.
A rendezői változatot asszem Amerikában mozikban is bemutatták.
plusz már megjelent a Tales of the Black Frighter, ami a képregény a képregényben animációs filmje, meg az Under The Hood is :)
4. kommentálta:@freakin': Korábban volt olyanról szó, hogy az "Ultimate Cut" tartalmazni fogja a "Tales of the Black Fighter" animációs filmet is.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Ha van freeblogos felhasználóneved,
Email címed meg kell adnod, de relax, nem élek vele vissza.
IP címed megjegyzem, de csak spamvizsgálat miatt.
Html-t ne használj, mert úgyse tudsz, linket is csak keveset, mert véletlenül spamnek veszem.
Mindenfajta személyeskedés, irányuljon az a poszt írója vagy a kommentezők ellen, moderálva lesz.
Ha nem jelenik meg azonnal a kommented, ne ess pánikba, valószínűleg csak a moderáltak közé került. Ha értelmes megnyilvánulás, 1-24 órán belül kikerül az oldalra is.
Ha netán lelőnéd a poént egy-egy filmnél, kérlek rakd ki a SPOILER szót a kommented elejére. Így megkímélheted magad az anyázásoktól. Meg az embertársaid a nem kívánt információktól.
Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.
