Avatar

2009. 12. 19. 12:33 - aki elkövette: freakin' - eddig 45 komment érkezett
Címkék: 10pont, akciófilm, avatar, dráma, sci fi
Kategóriák: kritika

Már évek óta rendszeres mozilátogató vagyok, de csak kevés olyan filmet láttam, amire azt mondtam volna, hogy ezt még egyszer látni akarom. Sőt továbbmegyek, talán még nem is volt ilyen. Eddig. Amint vége lett a filmnek, legszívesebben már váltottam volna a következő előadásra a jegyet. Az Avatar világa egyszerűen magába szippantja az embert már az első perctől fogva és nem is ereszti egészen a végéig.

avatar kritika

A történet a Pandorán játszódik, egy távoli gázbolygó holdján. Az emberek egy értékes ásványi anyagot bányásznak, feldúlva maguk mögött az egész természetet. Az őslakosok, a na'vik fájdalommal nézik végig, hogyan pusztít a betolakodó faj. Miután az emberek kárpótlásul nem tudnak semmi olyat sem felmutatni, amire szükségük lehet, próbálják diplomáciai úton megoldani a helyzetet. Mindezt félig emberi, félig na'vi DNSből mesterségesen előállított avatárokkal, melyeket tudósok irányítanak tudatátvitellel.

Ebbe a világba csöppen bele Jake Sully, a deréktól lefelé lebénult veterán tengerészgyalogos. Az ott állomásozó Quaritch ezredestől, akinek az a célja, hogy megvédje a tudósokat és bányászokat Pandora gyönyörű, de gyilkos világától, azt a feladatot kapja, hogy férkőzzön a na'vik közé, szolgáltasson róluk információt. Miközben Jake az avatárján keresztül újra felfedezi a mozgás, a futás örömét, teljesen belefeledkezik ebbe a gyönyörű, új világba. Mikor megismerkedik a na'vi Neytirivel, azok kultúrájával, életével, mikor látja, hogyan használják ki őket, hogyan szipolyozzák ki a bolygót a gyarmatosítók, egy teljesen más cél kezdi vezérelni. Míg a tudósok diplomáciai úton próbálják megoldani a konfliktust, addig Quaritch háborúra készül a na'vik ellen, így Jakenek választania kell, kinek az oldalára áll.

Az Avatar mind a 166 percében letaglóz és beledöngöl a székbe. Minden egyes képkockát faltam a szemeimmel, mindent látni akartam, semmiről sem, még a természet apró rezdüléseiről sem akartam lemaradni. A Pandora a könnyfakasztóan gyönyörű növényvilágával, a veszélyes, de csodaszép élőlényeivel, a benszülött na'vikkal egyszerűen rabul ejtette a szívem. Mikor vége lett a filmnek, sajnáltam, hogy nem nézhetem tovább ezt az élő, lélegző csodát, amit James Cameron álmodott meg.

Túlzások nélkül mondhatom, hogy a rendező minden egyes ígéretét maximálisan beváltotta. Annak ellenére, hogy az embereken kívül szinte minden más a számítógép-effektesek műve, egy percig sem kételkedtem abban, hogy amit látok, az a valóság. Én is ott akartam lenni a na'vik között, velük együtt akartam felfedezni a Pandora szemkápráztató csodáit, velük együtt nevettem és sírtam, mikor Quaritch támadásba lendült és legszívesebben velük együtt harcoltam volna én is az emberek és azok igazságtalansága, szívtelensége ellen.

Cameronnak 12 évet kellett várnia arra, hogy a technológia elérje azt a színvonalat, amellyel képes mindazt vászonra vinni, amit megálmodott. Jelentem, minden egyes percét megérte a várakozás. A na'vik néhol valóságosabbnak hatottak, mint az igazi, élő emberek, köszönhetően a tökélyre fejlesztett motion capture technológiának. Persze a mimikájuk közel sem hatna ennyire valódinak, ha a színészek, akik arcukat és mozgásukat kölcsönözték a na'viknak, nem adtak volna bele minden tőlük telhetőt. Egy idő után azon kaptam magam, hogy teljes értékű színészekként kezelem a benszülötteket, nem pedig számítógép által kreált CGI lényekként.

Sam Worthinton amellett, hogy karizmatikus egyén és nagyszerű "akciósztár", meglepően jó színész is. Nem csak szerepet játszott, hanem eggyé vált vele. Minden mozzanata hihetően lett ábrázolva, csakúgy, mint az összes többi színészé. Mindenkinek volt motivációja, mindenhol egyértelmű volt, hogy ki, mit és miért tett. Megvolt az emberben az az érzés, hogy abban a helyzetben ugyanígy cselekedett volna. Azonosulni tudtam Jake-el, azonosulni tudtam Neytirivel és szinte minden egyes színésszel. Habár minden karakter, pont úgy, ahogyan a történet is, klisékre épül, mégis olyan jól van tálalva, hogy ez a megállapítás máris súlyát veszti.

Pedig érdemes itt elidőzni egy kicsit. Mindenki a történet egyszerűségét hozza fel negatívumként, így egy kicsit úgy érzem, kampányolnom kell mellette. Gondoljunk csak bele. Az Aliens, a True Lies, a Titanic, és hogy ne csak Cameron filmekkel példálozzak, a Gyűrűk ura sem csavaros történetével érdemelte ki a közönség szeretetét, hanem életszerű helyzeteivel, szerethető karaktereivel, a nagyszerűen felvezetett, ám egyszerű történetével és nem utolsó sorban látványával. Nem kell aggódni, az Avatarnál is megvan mindez.

avatar kritika

Nyugodtan mondhatom, hogy a Neytirit játszó Zoe Saldanába a két és fél óra alatt nem csak én lettem szerelmes, de szerintem még nagyon sokan férfitársaim közül. A játékával elhitette velem, hogy ő az igazi, nagybetűs NŐ, aminél több dicséret azt hiszem nem is kell. Sigurney Weaver is hozta a formáját, hálás szerep volt ez számára, de kiemelhetném akár Michelle Rodriguezt, Giovanni Ribisit vagy Stephen Langot is, akik mindannyian hozták a tőlük elvárható maximumot, mellyel életet leheltek a karakterekbe.

Cameron egy olyan világot álmodott meg, melyhez foghatóval még alig találkoztunk. Apró részletekig menően megtervezett minden egyes élőlényt, minden egyes fegyvert, a bázist, a növényeket, egyszóval mindent. Ha a jövőt kéne leírnom, nagyjából én is hasonlóképp ábrázolnám. Mindennek tárgynak megvolt a saját funkciója, minden élőlénynek megvolt a maga védekező rendszere, csakúgy, mint itt, a Földön. Ennél részletesebben lehetetlen lett volna visszaadni a Pandorát.

A 166 perc alatt, ameddig ez a csoda tartott, megszűnt a külvilág. Még én is, aki azért elég gyakran pillant az órájára, csak ültem a teremben és próbáltam befogadni ezt a fantasztikus, lenyűgöző, új világot. Meg sem fordult a fejemben, vajon mennyi lehet az idő, észre sem vettem, hogy kiszáradt a szám, mert a film kezdete óta nem ittam, nem volt szükség arra, hogy megpróbáljam kizárni a környezetem, mert a teremben minden egyes embert ugyanúgy lekötött ez az alig több, mint 1 órának tűnő 166 perc, hogy síri csöndben zajlott le az előadás.

Nagyjából ilyen érzés lehetett 1977ben, mikor először mutatták be a Star Warst. Én csak a millenium környékén láttam először, de azóta sem volt rám olyan hatással film. Egészen eddig. Néha tátott szájjal néztem az eseményeket, néha hatalmas vigyorral nyugtáztam, hogy egy pisszenést sem hallani a teremben, néha legszívesebben kibújtam volna a bőrömből örömömben, hogy mindennek én is részese vagyok.

Meglehet, hogy még nagyon sokáig nem lesz hasonlóban részem és ezt nagyon sajnálom. A film egyetlen negatívumaként azt tudnám felróni, hogy vége lett. Nagyon szívesen elnéztem volna még pár órán keresztül Pandora csodálatos történetét, de hogy mindezt bepótoljam, szinte biztos, hogy megnézem még párszor moziban ezt a remekművet. Lelkiismeret furdalás nélkül 10/10.


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Megosztás:
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Eddig 45 komment érkezett!
1. kommentálta: Reggie ekkor: 2009. 12. 19. 13:02

Grat. az íráshoz, nagyon jól sikerült! Azt hiszem rám is hasonló hatással volt az Avatar. Azóta megnéztem másodszor is, és ha lehet, még nagyobbat ütött. Kicsit jobban oda tudtam figyelni a részletekre. Eddig talán egyszer fordult elő ezen kívül, hogy egy filmet 2x néztem meg moziban. Ez esetben biztos vagyok benne, hogy nem fog 2-nél megállni a számláló. Már csak azért sem, mert már foglaltam jegyet a két ünnep közé eredeti nyelvű vetítésre. :)

Innentől SPOILER-es!!

Az a vicc, hogy a 166 perc valóban kevésnek tűnik. Ahhoz, hogy ezt a komplex világot részletesen bemutassa, több kellene. Az elején érezhető volt, hogy kivágtak belőle részeket, valamint Cameron nyilatkozta, hogy a film közepéből is "elhagytak" bő 10 percet. Na majd a director's cut -ban láthatjuk, ha kijön.
Nem csak a grafikusok, de a színészek előtt is le a kalappal! Sam Wothington zseniális, és ahogy Zoe Saldana életre kelti Neytiri-t, az egészen hihetetlen. Nem lehet nem beleszeretni. Stephen Lang sem piskóta Quarich szerepében..amikor kirúgja az ajtót, és nagy levegőt véve utánuk megy lövöldözni a hangárba, az nagyon badass. :D Azok a paraszt beszólások, mint például: "Szép munka volt fiúk, ma az első kört én állom" is nagyon a helyükön vannak. Az ő karakterét meg nem lehet nem rühellni. :D
A zenéről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, James Horner megint kitett magáért. Azok a részek, mint például amikor Neytiri látja a lángoló pacit szaladni a dzsungelben, lassított robbanás a háttérben, úgy tűnik oda minden remény..iszonyatosan szívfacsaró, és ehhez a zenei aláfestés is nagyban hozzájárul, teszi mindezt úgy, hogy cseppet sem tolakodó, tökéletesen kíséri a történéseket.

Egy a lényeg: ezt mindenkinek látni kell, mert felejthetetlen élményt nyújt!

2. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 19. 13:22

köszi :)

rengeteg dolgot tudtam volna még írni, rengeteg dolgot kihagytam, rengeteg dolog csak most jut eszembe, mert még mindig a filmen pörög az agyam, de már így is bőven hosszabb lett, mint általában az írásaim, meg már le is akartam zárni, mert így is rengeteget küszködtem, mire visszataláltam a Pandoráról ide :)

3. kommentálta: Koczy ekkor: 2009. 12. 19. 17:58

Én azért 10/10-et nem adtam rá (csak majdnem), de jó volt ez. A látvány az szinte tökéletes, aprólékosan, részletesen ki van dolgozva minden. Többen mondták már nekem, hogy 3D-ben nézve életre szóló élmény. (Bizonyára így is van.)
Viszont a sztori az tényleg elég egyszerű és kiszámítható volt. Én nem mondom, hogy ez negatívum, bennem inkább csak kérdéseket hagyott. Pl. Miért is volt annyira értékes az az ásvány, ami miatt megérte utazni 5 évet a Pandoráig, miközben a Föld haldoklott így otthon is lett volna teendő? Mert, ha azt mondják, hogy valamilyen alternatív engergiaforrás, ami megmenti a Földet, arra akkor azt mondom ok. De nem mondták. :)
Meg azért ahhoz képest, hogy Jake egész életében katona volt, és parancsokat teljesített, elég gyorsan elárulja a saját "fajtáját".
Na, mindegy annyi baj legyen. Cameron viszont most nagyon nagyra tette a mércét (saját magának is :) )

A Star Wars-hoz viszont én továbbra sem hasonlítom. :)

4. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 19. 23:20

Magához a filmhez (SW) nem is lehet, nekem mint élményt nyújtotta ugyanazt :)

az meg, hogy elárulta saját fajtáját, nekem azért nem volt kérdés, mert az ő helyében én is ugyanezt tettem volna. attól függetlenül, hogy katona, még lehet szíve. plusz nem is volt az olyan kevés idő, hisz három hónapig élt a na'vik között :)

az ásványról meg hátha a director's cutban kiderül, hogy mért is olyan fontos. bár sztem az is elég, hogy az ember kapzsi, minél több pénzt akar, és mint hallottuk, rengeteget ér az az ásvány. a bányászokat pedig nem a kormány, hanem egy cég pénzelte, az elején el is hangzott, hogy egy magáncég bányássza ezt az ásványt. önös érdekeket tartottak szem előtt, nem pedig azt, hogy a Föld éppen pusztul-e vagy sem. legalább is én így gondolom.

5. kommentálta: Koczy ekkor: 2009. 12. 20. 2:23

Hát...ha mondjuk előtte 10 éven keresztül katona volt (szerintem annyit tuti), akkor azért a 3 hónap az elég rövid időnek számít. Persze mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt, hiszen filmről beszélünk. :)

Azt értem, hogy az ember kapzsi, de azért valami csak van abban a "kavicsban", ami ilyen őrült sokat ér. Meg kicsit meg is lehetett volna bonyolítani a sztorit azzal, ha mondjuk ez a "kavics" jelentette volna a Föld túlélését. Mert azért nem mindegy, hogy szimpla kapzsiságból írtanak ki egy fajt az emberek, vagy azért, hogy a saját bolygójukat mentsék ezzel. (Persze egyik esetben sem helyes a dolog igazából).
De ezek csap apróságok, hiszen ennél a filmnél a látvány a lényeg, és nem a sztori.

6. kommentálta: Reggie ekkor: 2009. 12. 20. 11:48

Szerintem pont, hogy nem a látvány viszi el a hátán a filmet, hanem a hangulata. Persze a megvalósítás is kell ehhez, de az önmagában édeskevés lenne, lásd pl. TF2. Az Avatar teljesen elvarázsol (legalábbis nálam ez így működött), beleszögez a székbe, és nem ereszt az ultolsó utáni percig.
Egyébként sok dolog van, amit jobban kifejthettek volna benne, de akkor kb 4,5 órás lett volna a játékidő. A kavicsról csak annyit, hogy ugyan hol menti az ember a saját bolygóját? :D Nézz körül! :) Egy cég bányászta, mert kurva sokat ért, és a film elején elhangzott a kulcsomondat: ami számít, az a negyedéves zárás. Én is multinál dolgozom, szomorú vagy sem, ezen áll vagy bukik minden.

7. kommentálta: Shapira ekkor: 2009. 12. 20. 12:15

Freakin! Teljes mértékben egyetértek azzal, amit írtál. Ez a film egyszerűen fantasztikus! Minden jelenetét, percét élveztem. Valóban Reggie: olyan hangulata volt, ami magával sodort, akár akartad, akár nem. Én csak egy jó öreg 2D-s moziba tudtam elmenni, mert Szombathelyen se híre, se hamva nincs a 3D-s mozinak, de még így is hatalmasat ütött a film. Tetszett, hogy minden karakternek volt jelleme, s hogy Cameron minden egyes percet maximálisan kitervezett - hogy mikor kell megjelennie a na'viknak előszőr, mikor a főgonosznak, és így tovább. Nekem is 10/10. Életem egyik legjobb filmélménye, talán a kedvencem.

8. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 20. 12:23

jó hír, hogy 2D-ben is üt, legalább lesz mit nézni, ha kijön DVD-n :)

9. kommentálta: Koczy ekkor: 2009. 12. 20. 15:14

@Shapira: Én is Szombathelyen lakom. :) (Azt meg már írtam asszem egy másik bejegyzéshez, hogy nálunk nincs 3D-s mozi.)

10. kommentálta: Koczy ekkor: 2009. 12. 20. 15:31

@Reggie: Felőlem nyugodtan lehetett volna 4,5 órás a film, én nem bántam volna. (Gondolom, aki 3D-ben nézte meg pláne nem bánta volna.) :D

11. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 20. 15:43

@koczy: ami késik, nem múlik, szerintem azért Szombathelyen is lesz 3D mozi :)

amúgy érdekes, én általában már egy 2 órás film közben is fészkelődök, elülöm a valagam, itt, a 2 és fél óra alatt észre sem vettem, csak mikor felálltam a székből, akkor vettem észre, hogy nem érzem a farpofáim :D

12. kommentálta: Kobura ekkor: 2009. 12. 20. 17:33

Üdvözlet!

Hát erre én is adnék minimum 10-et a 10-ből. Egyetlen gondom volt vele: a VÉGE! a kritikussal egyetértve én is szívesen néztem volna még, ahogy Jake stb... igazából értem a dramaturgiai helyzetet: futtassa tovább a néző a fejében a story-t... de... legalább láttam volna hogy felkel! >.<... ez a film után 3 percig feldühített, majd miután lenyugodtam, már csak dícsérni tudtam.

Nagyon tetszik ama szemszög, hogy végre nem a nagyfejű, feketeszemű szürkemanók jönnek, vagy a csúnya tüskés rákarcú szörnyetegek szállnak alá az égből, hanem egy ú.n. Visszamaradottabb társadalom, aminek mi vagyunk a fejlettebb élet. (bár itt megkérdezhetném, hogy mi az, hogy fejlett.)

Egy szóval a Film gyönyörű volt. PC játék már látom készült róla... már csak az a kérdés: RPG lesz-e belőle (a legtöbb sikerfilmből csinálnak asztalit [Starwars, Marvel, Lord of The Rings, Harry potter]), és ha igen, akkor tuti hogy megveszem :)

13. kommentálta: robi ekkor: 2009. 12. 20. 20:02

FRENETIKUS FILM volt!
Egerben sincs 3D, de szakadó hóban fenn megnéztem Miskolcon és a 3D, amire Cameron nyilatkozatai szerint nagy hangsúlyt fektettek egyszerűen leírhtatlan....
Mintha előtted két sorral történnének ezek az események...döbbenet.
EZ A MOZIZÁS JÖVŐJE!!!!
Minden egyes másodperc Cameron maximalizmusát dicséri, a két év megfeszített CGI trükkhalom döbbenet!!! Ilyen új világ talán SW univerzumban van ( nem is csoda hogy Lucas is újabb trilógián agyal a 3D-ben rejlő lehetőségek iatt).
Hihetelen micsoda munka lehetett kiszelektálni a 2D-ből, hogy mi az a képrészlet amit előtted akarnak megmutatni.
Zoe meg lehet papucsférjet csinált Will Smithből, de ezzel a játékkal vonzóvá tette karakterét....
Szóval IGAZI MOZIÉLMÉNY!
Ja és üzenem a fekete piacon nézelődöknek, hogy NEHOGY a kamerás verziót letöltsd és így nézd meg, mert életed legnagyobb szórakozásából zárod ki magad!!!

Sz'al igazi hótúra volt miskolcra, hogy 3D-be láthassam, de így utólag még a Himaláját is megmásztam volna ezért a filmélményért!!!
Szorítok, hogy Cameron ezzel is rekordbevételeket érjen el, mert akkor jöhet a sequel, ahol a Pandora alatti világ a központ!

14. kommentálta: pepo05 ekkor: 2009. 12. 20. 22:30

Bocsi a reklámért, nem ezért linkelem. Tanulságos, felháborító, érdemes elolvasni:
http://filmuniverzum.avpuniverzum.hu/?p=5898

15. kommentálta: Koczy ekkor: 2009. 12. 21. 1:58

@freakin': Talán mire az "Avatar" folytatása elkészül, arra lesz Szombathelyen is 3D mozi, és akkor már én is úgy tudom megnézni. (Persze kérdés, hogy én hol leszek akkor...)
Amúgy felutazni most is fel tudtam volna a fővárosba, hogy megnézzem, de egyszerűen nem érte volna meg nekem anyagilag, hogy most csak ezért felmenjek. Mindegy, hagyományos verzióban is élvezhető volt a film.

16. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 21. 7:45

@pepo05: no problem, mindenkinek ajánlom olvasásra, érdemes, megtudhatjuk belőle, mennyit ér a MÁV

@Koczy: jah, nekem sem érte meg felmenni Pestre IMAXbe, de nagyon fájt érte a szívem. már csak ezért is baromira átérzem, ami pepo05 kollégával történt.

17. kommentálta: Gekko ekkor: 2009. 12. 21. 9:31

Először is Bruce Willlist kell idéznem az utolsó cserkészből: "Bazi öreg vagyok már!". Ez jutott eszembe a kritikákat és a hozzászólásokat olvasva. Nyilván 16 évesen én is ilyeneket írtam volna, de az már elmúlt! Szerintem jó a film, de messze nem annyira hogy azt érezzem mint anno a T2-nél. Szép a CGI de ha nem IMAX-ba nézem akkor a végén becsapva éreztem volna magam. Így nagyon durva volt a látvány, de az nálam már kevés. Nem tudom elmondani röviden hogy miről beszélek de beszéltem pár olyan emberrel mint én és nekik is ez volt a véleményük. Na sebaj, annyit megért amennyit ráköltöttem, remélem a folytatásokban majd hozza Cameron azt is amihez a technikánál is jobban ért, de most arra nem volt idő!

18. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 21. 9:37

@Gekko: 16 azért már rég elmúltam és szerintem a többiek is :)

azzal nem értek egyet, hogy egy idősebb ember, legyen akár 30-40 vagy megkockáztatom, 50 éves ne tudná ugyanúgy élvezni, mint egy fiatalabb. egy nagyszerű felfedezés az egész film, a nem tetszés szerintem inkább egyéntől függ. rengeteg idős filmkritikus! is ugyanúgy el van ájulva a filmtől, mint a fiatalabb korosztály.

sőt, olyannal is beszéltem, aki csak sima moziteremben nézte, 2D-ben és ugyanúgy elvarázsolta a film, mint aki 3D-ben, ne adj isten IMAXben nézte.

szerintem a sikere(ha lehet mondani) kortól és nemtől független, imdb is ezt mutatja, ha részletesebben átnyálazzuk, hogy kik szavaztak :)

19. kommentálta: Gekko ekkor: 2009. 12. 21. 10:01

Egyátalán nem a korom a gond (36) azt tudom, de a koromból adódóan (és abból hogy filmbuzi vagyok) én már rengeteg (napi 1-2 most is) filmet láttam és ahhoz hogy meghatódjak nekem ez már kevés. Nem volt egy emlékezetes karakter (azért egy kék nőre mégse fogok izgulni, bár bevallom néha izgató volt) egy emlékezetes jelenet vagy párbeszéd, a régi jó kameramozgások, semmi humor, és persze full gyenge történet, amit direkt nem is említettem eddig mert sokszor az nem is kell! SZóval örülök hogy sok embernek bejött, még én se vesztettem el a reményt! Várom a jobb folytatást! Esetleg megnézem még egyszer, mert volt már olyan hogy másdojára jobban tetszett valami. Addig is jó mozizást mindenkinek!

20. kommentálta: Aiwo ekkor: 2009. 12. 21. 12:19

10/10

Több mint egy napja láttam, de még nem tudtam kimászni a Pandora világából...
Egyébként a Na'vik kisértetiesen hasonlítanak a World of Warcraft világának természetkedvelő lényeire, a Nightelfekre. De ez nem baj :)

21. kommentálta: Koczy ekkor: 2009. 12. 21. 12:41

@freakin': Hát, amit pepo05 írt, az tényleg durva. Mi lett volna itt, ha komoly havazás van, és nem csak pár centi hó esik???

Nekem annyira nem "fájt a szívem" az IMAX miatt, nem azért, mert nem lett volna jó ott nézni a filmet, hanem egyszerűen azért, mert nem szoktam olyan dolgokon bánkódni, ami ilyen-olyan okok miatt nem megvalósítható.

22. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 21. 12:47

@Koczy: mi lett volna ha több hó esik? szerintem minimum világvége, ahogy a magyar viszonyokat ismerem.

23. kommentálta: Koczy ekkor: 2009. 12. 21. 13:37

@freakin': Ja, hát körülbelül...

24. kommentálta: oce ekkor: 2009. 12. 21. 22:41

Szerintem evidens, hogy a sok letaglózott ember mellett, néhol itt-ott felbukkan egy fehér holló és elkárogja magát, hogy neki ez nemjött be. Persze, szúrhatja ez a szemünket de ha jobban belegondolunk, ez nekik rossz és nem "nekünk". Én boldog vagyok, mert nekem ez a film átadta ezt a világi élményt, akinek meg nem... neki ez badtrip volt, inkább sajnálni kellene az ilyet, hogy ő nem élte azt át mint mások :). Rossz lehet kiesni az élménykörből, de benne van a pakliban.

25. kommentálta: Gekko ekkor: 2009. 12. 21. 22:57

Azert ott meg nem tartunk (legalabbis en nem) hogy valakit a velemenyeert sajnaljunk! Mehetnek tovabb is, de itt nekem jo, szoval szep almokat! Vannak mas vilagok is, ott is lehet jo!!!

26. kommentálta: Koczy ekkor: 2009. 12. 22. 1:30

@oce: "... neki ez badtrip volt, inkább sajnálni kellene az ilyet, hogy ő nem élte azt át mint mások :)"

Ezzel nem értek egyet. Mindenkinek joga van eldönteni, hogy tetszik-e egy film neki vagy nem. Emiatt nem kell sajnálni senkit. És mivel olyan film sosem lesz, ami mindenkinek tetszeni fog, így evidens, hogy az "Avatar" sem tetszhet mindenkinek.

27. kommentálta: anárion ekkor: 2009. 12. 22. 7:47

Jómagam is Szombathely környéki vagyok, de abban a szerencsés helyzetben, hogy BP-n láthattam, imaxban. :)

Nagyon ütős volt. Bár annyira nem hozta a 3d élményt, mint a 45-50 perces imax dokumentumfilmek, azért érezhető volt a hatása.

28. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 22. 7:57

pontosan. senkit sem kell azért sajnálni, mert nem tetszett neki egy film. ez van, hál isten különbözőek vagyunk és hál isten rengeteg film van még, ami tetszhet az illetőnek :)

@anárion: az azért lehet, mert az Avatart nem IMAX kamerákkal vették fel, míg a 40 perces doksikat meg igen :)

29. kommentálta: mastrelove ekkor: 2009. 12. 22. 9:48

Én már elképzeltem a második részt...
Viszajön egy jóval nagyobb űthajós flotta, - nem csak ilyen kis zsoldos - cserkész - csapat atán napalmot az egészre ... :) ....
Reálisan kb ez lenne, nyilván persze nem ez lesz... :)
Én 3D-s moziban néztem - nem imaxban - nekem a 3D-s jelenetek baromira bejöttek nagyon ott voltak, órisáit dobtak az élményen - gondolom nem minden volt 3D-ben felvéve, vagy egyes jeleneteknél nem jött ki annyira sajnos -.
A nélkül mondjuk nem annyira jönne be, bár úgy is nézhető kategória, de 3D nélkül mondjuk max 6/10...
Jópár dolog van a kritiká(d)ban amivel nem értek egyet...
Pl szerelmes leszel a csajba, mert ez az igazi nő ?! Úgy néz ki mint valami anorexiás (fotó)modell - ja és minden fajtársa ugyan úgy néz ki, nincs egy elhízott, alacsony stb egyed -.
Meg azt se nézném ki belőle hogy tudna egy jó lecsót csinálni...
Amúgy úgy tűnik mintha az egész banda vegetáriánus lenne, és azt is amit megesznek az is visszaforgatják (mondjuk ezzel én is így vagyok, visszaforgatom :)) - nem is értettem először mi a szarra vadásznak, aztán végre van egy jelenet, hogyaszondja "húsod már a törzsé de szeretünk téged". Én is szeretem a grilcsirkét, de mikor anno nagyanyám elvágta a csirke nyakát, nem becészte, pedig "jól ölt"...
Szóval nem csak a történet volt egyszerű, de a karakterek sem voltak olyan hú de nagyon kidolgozattak, vagyis mondjuk úgy mindenki vagy jó volt, vagy rossz, és mindekiről az első jelenetében kiderült , hogy melyik táborba tartozott.
A történetről annyit, kb az első 10 perc után nyilvánvaló volt, mi lesz a vége... De szinte minden esemény megjósolható volt, nem akarok spoilerezni, ezért nem írok konkrétumokat...
Egyetlen egy dolog volt, amire nem fogadtam volna az elején, hogy a másodvonalbeli szereplők közül ki éli túl avagy ki hal meg...
Úgy tűnik mintha csalódott lennék, pedig nem, egy percig sem bánom hogy megnéztem. A látvány 3d-ben, mindenért kárpótol, és valósznűleg mondjuk otthon full HD-ben is élvezetes.
(mondjuk ellenpéldát mondva, a Terminátor 4 , hiába volt helyenként látványos, annyira szar volt, hogy semmi sem menthette meg...)
No röviden ennyi az én - egyáltlaán nem mérvadó - véleményem.
És ha egy igazán jó sci-fit (bár az Avatar inkább sci-fi - fantasy keverék) akarok mondani a közelmúltból, ahol látány és történet is ott volt, az egyértelműen a Moon, azon viszont nem dobott volna akkorát egy 3D-s látvány, vagy mondhatni semmit...
Szóval valójában minden a lehető legjobb, ezen a létező legjobb világon :) ...

30. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 22. 10:13

nem kinézetre, sokkal inkább viselkedésében. ha valaki csak egy ember kinézetére koncentrál, az már régen rossz. amúgy nem kell mindent komolyan venni, amit leírtam. de mindegy nem magyarázom tovább :)

miért? a Moon kevésbé kiszámítható volt? ugyanolyan klisékből építkezett, mint az Avatar. persze ez nem von le az értékéből, de nem mutatott olyan komplex világot, mint az Avatar. egyébként van az oldalon Moon kritika is, teljesen jó film, bár sci-finek akkor már inkább D9, ami tényleg nagyon odapakolta a mondanivalót. :)

egyébként én is sima 3D-ben néztem, de szerintem mindenhol kivehető volt a 3D, vagy csak annyira lekötött a film, hogy nem értem rá azon gondolkodni, vajon 3D volt-e vagy sem.

michelle rodriguezről már az első jelenetében kitaláltad, hogy akkor ő most át fog állni? (persze ha trailert láttál, akkor simán, de nem így fogalmaztál) :)

mért ne lenne mérvadó a véleményed? mindenki véleményére kíváncsi vagyok, az más, hogy nekem a sajátom számít, de szerintem mindenki így van vele :)

31. kommentálta: Lollipop King ekkor: 2009. 12. 22. 10:15

Azért néznek ki úgy mert ez a fajuk jellemzője. 3 méter magasak és soványok. Nem mellesleg mondták az elején, hogy a biológiailag fejlettebbek mint az emberek, ergo lehet, hogy az a gén is hiányzik belőlük ami az elhízásért felelős. Egészséges kajákat esznek, futnak, rohannak, úsznak, maguk vadásznak, szal egészségesen élnek, akkor hogy legyenek elhízottak? Anno sztem az őskorban nálunk sem volt ilyen sok kövér ember. A másik a szerelem kérdése relatív benne. Szerelmesek lehetünk egy anorexiásba is vagy akár egy tonna lady-be is. Itt a fószer elsősorban a jelleme miatt szeretett bele a csajba (nem mellesleg azért jól is nézett ki Neytiri).
Végezetül azért imádkozott az elejtett vad felett, mert bűn megölni egy vadat. Ezt is mondta a filmben. Ráadásul az imával segít neki, hogy a szelleme megtérjen Eyvához, a bolygó anyjához.

32. kommentálta: mastrelove ekkor: 2009. 12. 22. 12:17

freakin' :
Hát én ennyi (2, 5 óra) után egy csajba se szernék bele, mert nagy csalódás lenne a vége, valószínű... (jó nem valós időben 3 hónap is letelt persze nekik, de nekünk nem)
Persze egy éjszakára mááás... :) ...

Amúgy ha én egy idegen férfi testben ébredek, és még fiatal vagyok, ráadásul le vagyok bénulva derék alatt, lehet az első megvizsgálni a lábamat, de a a második biztos letesztelni a farkamat :) (először hogy mekkora, aztán hogy működik e... :) )
Ez a valóság...

Trailerbe csak belenéztem, - épp azért , hogy ne rontsa az élmény - és igen ennek ellenére kb 10 perc után biztos voltam benne, hogy átáll.
Az hogy most hogy lesz a megvalósítása, azt ok, nem tudtam...

Szeritnem Moon jobb volt mint Discrict, történet szemponjából. Nyilván abban is volt klisé, mert nicns új a nap alatt, de azért érdekes oldalról közelített meg a klónozás témát.

A discrict jó akció scifi volt, de egy csomó kérdésre nem kaptunk választ, és már a nyitás érdekes, mmiért kerül a föld fölé az űrhajó, miért éheznek rajta a lakói, miért csak egy intelligens egyed van az egész bandában... ? Állítólg a második részben kiderül, csak nehogy mátrix kettőt kapjunk (úgy értem úgy viszonyuljon d2 a d1 hez, mint m2 az m1-höz...)

33. kommentálta: mastrelvoe ekkor: 2009. 12. 22. 12:33

Lollipop King:
Ok, persze felsőbrendő faj, meg árja meg minden, és ok egy sci-fi fantasyban lehet ilyen. De azért gááz, hogy ilyen egyszerű egy nép, mindenki egyforma. Ez kb olyan mint mikor Jehova tanui jönnek mutogatják a képeiket, hogy nézd ez lesz a menyország, a tigris együtt üldögél a dzsungelben veled, és minden gyönyörű színekben pompázik.
És mikor ezt meglátom, azt mondom nekik, rohadt szar unalmas lehet ott az élet...
Ha ismersz kövér embert, és azt mondja hogy ő alig eszik, csak hát a gének, akkor eszedbe jut, hogy afrikában némely országban mennyire más gének vannak? ... Nekem eszembe jut :) ... (nyilván lehetsz hajlamos az elhízásra, no de hogy csak a gének a felelősek olyan 10 a 6-on -ból 1...)
Visszatérve a filmre, amúgy milyen a faj? Igazából kék elfek, nemcsak kinézetükben, életszemléltetükben is. Kicsit magasabbak ok, meg a hajuk végén van az az az idegkinövésbasz... Hú de eredeti...

"Végezetül azért imádkozott az elejtett vad felett, mert bűn megölni egy vadat. "
Persze, és milyen álszent nem?
Amúgy ugyan ez van indiában nem? Kasztrendszer. Tehát ne panaszkodj ha szarba születtél, később jobb lesz, ha betartassz néhány szabályt. De a tehenet meg ne öld!
Tehát nagyon sarkított és egyszerűsített a film ebből a szempontból (is) ...
De tényleg kevés az 2,5 óra egy ilyen világot bemutatani, tehát sarkítani és egyszerűsítni kell, ez is igaz :) ...

34. kommentálta: Eddy21 ekkor: 2009. 12. 22. 17:41

Megnéztük az anyagot, és elég vegyes volt a fogadtatása. Ketté is bontom a véleményemet.
Az első körben 10/10 a látványra és technikára. Élő, eleven világ lenyűgöző színekkel és formákkal. Ha Cameron technikája elterjed, az nagyon jó lesz a filmiparnak. Leginkább Sigourney Weaver navi testének arca fogott meg, ami tökéletesen tükrözte a valódit.
Az egyetlen, ami nem tetszett az a lovak kidolgozása volt. Minden más különbözött a földitől, de a lovak úgy néztek ki mind a lovak. :( Az azért vicces volt, hogy jack dugót volt minden élőlényen.
A második kör a történet, ahol nagyon elhasalt a film. 10/2 jóindulattal. Olyan volt, mintha egy régi indiánfilmet néztem volna, mondjuk Gojko Mitichel, ahol a jólelkű indiánok szembeszálnak a gaz fehérekkel. De sajna az Avatar végén nem az indiánok vesztettek. Az egyébb logikai bakugrásokat nem is számoltam, bár a legkirívóbb talán az volt, mikor a pilótanő nem volt hajlandó a benszülöttekre lőni, de saját fajtársait nevetve gépuskázta le. Agybaj. Szóval 10/2 de azt a kettőt is a látvány hozta össze. Reméljük legközelebb valami értelemes történetre használják ezt a lenyűgöző technikát.

35. kommentálta: pepo05 ekkor: 2009. 12. 23. 15:29

A sztori tényleg nem volt nagy szám, innen onnan lett összeollózva, de a többi Cameron filmre is ugyanez a jellemző. Sőt, manapság már olyan ritka az eredeti történettel operáló film, mint a fehér holló, a popcorn filmeken belül meg különösen. Klis-klisé hátán, de minden jó arányban volt, szóval innentől kezdve kit érdekel?

Nem értem a jack dugó miért vicces. Pont az volt a lényeg benne, hogy a Pandora élőlényei milyen biosztatikus, sőt intellektuális összhangban élnek egymással. még a fák is kommunikálnak, hát akkor a fejletteb idegrendszerű lények...

A logikai buktatókért, főleg ha nagyon én is harapni Szoktam. Ebben a filmben is volt néhány kisebb, de nem vészesek. Ami kiemeltél az meg speciel nem az. Elég maradi gondolkodás az én szememben az, hogy még akkor is védelmeznie kellene valakinek a fajtársait, ha látja, milyen helytelenül cselekszenek. márpedig az ezredes és zsoldosai helytelenebbül nem is cselekedhettek volna...tán te nem keltél volna az ártatlan, csodálatra méltó na1vik védelmére? Én biztosan, be is álltam volna közéjük. Szerintem teljesen komolyan vehető döntés volt ez, főleg úgy, hogy a katonák rajta kívül mind pénzéhes, begyepesedett gondolkodású, szívtelen húscafatokként voltak bemutatva, akik gátlástalanok, pénzért még a saját anyjukat is megölnék. Ölték már ezért emberek egymást sokkal kevesebbért is. Sőt, nagyon sok háborús film szól arról, hogy a katonának mindegy ki az ellenség, neki csak az kell, hogy mehessen a harctérre és gyilkolhasson. Persze ez Trudyra nem volt jellemző, csak arra írom, hogy fajunkhoz sokkal közelebb áll ez a magatartás mint a na'viknál.
Mondom ezt úgy, hogy világ életemben utáltam Rodriguez kisassziny irritáló arcszerkezetét. Ütnivalóan idegesítő az a nő.

36. kommentálta: Neytiri(L) ekkor: 2009. 12. 26. 20:20

Szerintem is 10/10 es a film és mint mindnekit engem is megfogot Neytírí szép nagy szeme!(L)

Bocs a Spoleirért!

Meg a jelegzetes alakítása mikor elveszti az apját!
Ilyet 1 filmben se láttam valahol én is igy tetem volna ebben a helyzetben!
A látványról nem írok többet hiszen nagyszerű volt és már várom a következő részt!
Én spec 3 napja néztem meg IMAX-ba és azota végig olvatsam vagy 10 Avatáros oldalt és már othon is szar mozis verzióba és ahogy most végig olvastam a komenteket megnézem még1szer:D
Letölötötem a Soundtracket és minden este erre alszok el és van kb 10 órám amig Pandóráról álmodhatok:D
Szinte olyan érzés mintha én is befeküdnék abba a gépbe és irányítanám a saját Avatárom!

Játék:
Leszedtem a Demot elég szép grafika várom már a teljest!
1 bajom van vele h Katona ként kezdünk és szegény Na'vikokat kell gyilkoni de ha muszály muszály:S
Remélem majd a teljesbe mehetünk a Na'vikokal is:)

37. kommentálta: Kóczy ekkor: 2009. 12. 27. 22:56

"Sőt, nagyon sok háborús film szól arról, hogy a katonának mindegy ki az ellenség, neki csak az kell, hogy mehessen a harctérre és gyilkolhasson.".

Ebben igazad van, viszont egy katonának nem is szabad azzal foglalkoznia, hogy ki az ellenség, ő neki az a dolga, hogy teljesítse a parancsot, amit kap.

38. kommentálta: mib4 ekkor: 2010. 01. 16. 23:12

sajnos el szőrnyit hogy lesz folytatás mert ez igy jo ahogy van mért kell tovább kavarni a dolgokat???? mindenki örül hogy szegény na'vik is végre békében lehetnek erre folytatják mert biztos hogy folytatják főleg azt ami pénzt hoz..........
-szerintem el fogják rontani a következő részeket mert már nem maradandót akarnak csinálni csak pénzt.....
-olvastam hogy mikor kijön (állítólag) április közepén dvd be a film akkor ki maradt részek benne lesznek és abba a kimaradt szex jelenetek ami szerintem a filmet baromira el rontja.......
de reménykedem hogy ha már úgyis folytatják akkor jól csinálják azt, remélem tudják hogy az emberek ugyis a jó filmre vevők :D

39. kommentálta: freakin' ekkor: 2010. 01. 16. 23:15

@mib4: igazából én bízom Cameronban a folytatást illetően, eddig még nem csalódtam benne. és az is száz százalék, hogy szart nem ad ki a kezei közül, ha 2-3 év, mire tisztességesen megcsinálja, rajta nem fog múlni, elég maximalista ahhoz.

40. kommentálta: Kóczy ekkor: 2010. 01. 16. 23:32

Cameron-t nem kell félteni a folytatásoktól, szerintem a Terminátor-nak is jobb lett a második része, mint az első volt.

"remélem tudják hogy az emberek ugyis a jó filmre vevők :D"

Ebben teljesen igazad van, de az nagyon szubjektív dolog, hogy kinek mi a jó film, mert mindenkinek más.

41. kommentálta: pepo05 ekkor: 2010. 01. 16. 23:36

hehh, ez jó, ugyanez a komment hozzánk is megszületett. Lelkes a srác, de szerintem fölöslegesen aggódik így előre.

42. kommentálta: ködlámpa ekkor: 2010. 02. 03. 10:18

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, kritikailag szinte pontról pontra egyetértek, de!
De: mi, blogírók igenis felelősek vagyunk nyelvünk állapotáért! És amikor ilyen komoly szakmaisággel megfogalmazott nyilvános kritikát olvashat az ember, NE SZEREPELJENEK már a szövegben ilyen helyesírási malőrök: "hogyan szipojozzák ki a bolygót a gyarmatosítók"!!! (Sehogyan, a "szipojozás" egy nem létező szó, így valószínűleg semmit sem jelent! Ha arra gondolt a szerző, hogy szipoLYoz, akkor azt kellett volna írnia!!!)

43. kommentálta: ködlámpa ekkor: 2010. 02. 03. 10:27

És további anomáliák:
--- "egy percig sem kételkedtem abban, hogy amit látok, az nem a valóság" --- azaz mindvégig tisztában voltál a ténnyel, hogy amit látsz, az NEM a valóság! :)
--- "Cameronnak 12 évet kellett várnia arra, hogy a technológia elérje azt a színvonalat, amellyel képes mindazt vászonra vinni, amit megálmodott. Jelentem, minden egyes percét megérte a várakozás." --- hm... legfeljebb úgy van értelme a mondatnak, hogy "a várakozás minden egyes perce megérte!"

44. kommentálta: freakin' ekkor: 2010. 02. 03. 10:45

@ködlámpa: most komolyan, aki beleköt egyetlen helyesírási hibába, az még sosem vétett ilyet? de jó, elismerem, javítottam is.

de ennyi erővel én is beleköthetnék a kommented helyesírásába, de nem teszem, mert te is ember vagy, te is hibázhatsz. ilyesmibe belekötni amúgy is felesleges, hisz akaratlanul is maradhat benne hiba. :)

45. kommentálta: pepo05 ekkor: 2010. 02. 03. 11:39

A "Minden egyes percét megérte a várakozás mondat" mondat tökéletesen értelmes.

Mellesleg semmilyen blog írójával nem írattak alá vérszerződést, hogy neki igeni kötelessége a magyar nyelv szépségeit ápolnia, és tökéletes helyesírásra, és tökéletesre csiszolt fogalmazási készségre nevelni az olvasókat. Főleg úgy, hogy a legtöbb olvasó észre sem vette volna ezeket, sokkal felületesebben olvasunk. Én pl. amikor olvastam az írást, max a szipojoz szó tűnt fel, a másik két dolog egyáltalán nem. Ezzel pedig most nem magamat akartam minősíteni. Ez csak egy hobbi blog, nem egy irodalmi szaklap. Ha ilyen gondjaid vannak, javaslom ne látogass el az ország legnépszerűbb filmes blogjára, a filmbuzira, mert agyvérzést kapsz mind a formától, mind a stílustól, mind a helyességtől.

Mellesleg olyan szó sincs, hogy "szakmaisággel"!.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha van freeblogos felhasználóneved, használd!






Érdemes tudnod :

  • Email címed meg kell adnod, de relax, nem élek vele vissza.

  • IP címed megjegyzem, de csak spamvizsgálat miatt.

  • Html-t ne használj, mert úgyse tudsz, linket is csak keveset, mert véletlenül spamnek veszem.

  • Mindenfajta személyeskedés, irányuljon az a poszt írója vagy a kommentezők ellen, moderálva lesz.

  • Ha netán lelőnéd a poént egy-egy filmnél, kérlek rakd ki a SPOILER szót a kommented elejére. Így megkímélheted magad az anyázásoktól. Meg az embertársaid a nem kívánt információktól.

Elérhetőségek

Keresés

Utolsó Kommentek

pepo05: Nem is fogom. A kettő nem olyan rossz szerintem egyáltalán... »
freakin': ha unod, nem kell megnézni a folytatást :) egyébként a 3... »
pepo05: A harmadik pocsék volt, én meg már unom a pENGE... »
freakin': ez így van, tényleg szarul néz ki. :) »
Real013GSF: Ancsa: 'Bár arra kíváncsi vagyok hogy néz ki Uma Thurman... »

Archívum

Az összes (hónapokra lebontva) »

Kategóriák

Aki nem tudja, mit kezdjem magával

Filmek pontozva

A mozik még tolják

A bombák földjén
A hercegnő és a béka

A villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak

Avatar

Egek ura - Up in the Air

Hova lettek Morganék?

Sherlock Holmes

Viharsziget

Oscar hajrá

A bombák földjén
An Education - Egy lányról

Avatar

Becstelen brigantyk

District 9

Egek ura - Up in the Air

Fel!

The Blind Side

Nem mostani gyerek, de komáljuk

A dolgok állása
Az utolsó csók

Fegyvernepper

Seraphim Falls

Érdekes olvasmányok

Oscar-díjas magyarok
Filmstúdiók: Miramax

Oscar. 2010. Jelöltek.

Rovataink

eyecandy
filmikonok

filmstúdiók

heti geek

premier

rendezők

retro trailer

Filmes napló(k)

freakin' 2010

Ezeket olvasom

Empire
Comingsoon

Firstshowing

Worstprewievs

Rope of Silicon

Itt trollkodok, nektek is ajánlom

Filmdroid
Filmélmény

Filmstúdiókról bővebben

Filmtrailer

Filmuniverzum

Halfpecssquad

Kóczy filmes blogja

Miner (filmes olvasztótégely)

Pöcök feliratműhelye

Rss feed

 Feliratkozás egy olvasóba

Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.

Freeblog

Az oldalt a freeblog motor hajtja.