2012

2009. 11. 18. 18:34 - aki elkövette: freakin' - eddig 4 komment érkezett
Címkék: 2012, 3pont, katasztrófa film
Kategóriák: kritika

Nem ez az első olyan film, amit jobb lett volna, ha sosem nézek meg és sajnos nem is ez lesz az utolsó. 2 és fél óra felesleges időpazarlás, amit már sosem kapok vissza. Mennyi minden más, hasznos dolgot tudtam volna ennyi idő alatt csinálni. Bele sem merek gondolni, mert a végén még elkap egy idegroham és megmutatom Emmerichnek, milyen is a világvége. 2012 kritika

A csávó egyszerűen arra született, hogy elpusztítsa a világot. Mivel ezt csak a celluloidnak köszönhetően tudja kivitelezni, hát rendezőnek állt. Ismertebb filmjei közül a Csillagkapuban tört először világuralomra, igaz, akkor egy másik bolygón. Aztán a Függetlenség napjában próbálta űrlények segítségével kiirtani az emberiséget, ám végül happy end, összeborulás lett a vége. Következő filmjében Godzillával akarta elpusztítani fél New Yorkot, végül az is dugába dőlt. Ezek után elővette a jó öreg globális felmelegedést a Holnaputánban, felgyorsította, majd az arcunkba ömlesztette, mi lenne ha...

Itt a legújabb elpusztul-a-világ elmélet, a 2012. A maják ugyanis megjövendölték, hogy 2012. december 21-én a világ feldobja a talpát. Nem tudom, hogy jöttek erre rá, talán nem is ez áll a háttér mögött. Talán csak megunták a naptárkészítgetést és elmentek Skandináv lottót játszani. Vagy talán csak olyan apropóból szakadt félbe a dolog, mert halomra gyilkolták őket a spanyolok. Ki tudja? Senki, de Emmerich kapva kapott az ötleten és akkor már miért ne. Elpusztul a Föld? Ő ezt bizony megfilmesíti. Hányinger.

Telepakolta a filmet karaktersablonokkal, mint például a lecsúszott író apukával (John Cusak), aki mellesleg limuzint vezet és elvált, de van két gyereke. Az anyuka (Amanda Pet) sablonnal, aki annyira szereti csak a pótférjét, amennyire kell, ha nincs ló, jó a szamár is elven, de ha meghal, hát istenem, ki is emlékszik már rá. Aztán a pótpapa menő plasztikai sebész, akit az egyik gyerek imád, míg az apját le se szarja. Sorolhatnám még, de értelme nem lenne, hisz minden egyes katasztrófafilmben ott a helyük, főleg, ha Emmerich úr rendezi. Amúgy a színészekkel semmi baj nem volt, korrektül játszottak, habár Oliver Platt annyira idegesítő karaktert személyesített meg, hogy már az elején a földre küldtem volna egy körbepörgő rúgással, amit még Chuck Norristól tanultam.

Egyébként a világvége egy napszél miatt következik be, ami annyira felizgatja a neutrínókat, hogy azok teljesen felhevítik a Föld magját, így a lemezek elmozdulnak, földrengések, vulkánkitörések kezdődnek, az emberek sikoltoznak meg jól meghalnak, majd jönnek a szökőárak, amik igaz, hogy csak 1500 méter magasak, mégis a Csomolungma csúcsait nyaldossák. Akkor hogy is van ez? Közben persze menekülnek hőseink, de értelmes mondatot kinyögni nem tudnak. De mi is a megoldás, ha az egész világ össze akar dőlni? Építenek pár Noé bárkáját, aztán hadd szóljon, indulhat a végeláthatatlan buli, mert "party all the time".2012 kritika

Az a helyzet, hogy katasztrófafilmet ennyire unalmasan tálalva rég láttam. Minimum háromszor untam el az életem a film alatt, mert a látvány nem tudta kompenzálni azt a sok faszságot, amit az emberek csináltak, mondtak. Egyszerűen még a műfajához mérten is iszonyat buta volt, pedig azért azt nehéz űberelni. Néhol már majdhogynem visongtam volna a röhögéstől, ha épp nem unom szarrá magam. Simán elalszom rajta, ha nincs tele a terem és nem zabálják a népek kétpofával azt a rühes popcornt. Meg ha néha nem szakítja meg egy-egy látványosabb fícsőr a párbeszédek tengerét. 

Amit elismerek, hogy az effektesek jó munkát végeztek. Baromi látványos volt, kár, hogy semmire sem megyek vele, mert szinte az egészet ellőtték az előzetesekben. Tehát két és fél óra mínusz 20 perc látvány, az annyi mint 130 percnyi tökéletesen felesleges időhúzás. Amibe még a reklámnak is helyt adtak, mert hát mért ne. Az ugye baromi fontos. MSN videóbeszélgetés, MSN live search, Bentley, Vista, VAIO. Mert 2012ben nem lesznek korszerűbb cuccok. Itt nyilván a Vistára gondolok. Tudom, hogy csak szőrszálhasogatás, de ha volt időm ilyesmin gondolkozni film közben, gondolhatjátok, mekkora hulladék a film.

A nagy amerikai nemzet darabjaira hullott könnyek és katasztrófák közepette. A hatásvadászat felpörgött ezer százalékra, majd ott is maradt, hátha meghat valakit. Engem nem sikerült, de azért remélem nem mindenki látja ilyennek ezt az újabb elpusztul a Föld, de mégse filmet. Mert mindennek az utolsó utáni másodpercben kell megjavulnia és mindenkinek akkor kell megmenekülnie. Ami most nem menti meg a filmet. 3 pont.


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Megosztás:
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Eddig 4 komment érkezett!
1. kommentálta: Koczy ekkor: 2009. 12. 05. 22:31

Szerintem jó volt ez. Főleg Emmerich előző munkája (i.e. 10 000 után). Ahhoz képest egyenesen mestermű. :)
Persze megvoltak benne a szokásos amerikai filmes klisék (amikre lehetett is számítani). De a CGI-csapat nagyon kitett magáért.

2. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 05. 23:32

jaja, ez igaz, látvány fasza volt, de semmi több. a többi filmje még szórakoztatott, Holnapután is tetszett, de ez valahogy nem volt az igazi, sőt...
i.e.10.000 meg egyenesen értékelhetetlen szerintem :D

3. kommentálta: Kobura ekkor: 2009. 12. 20. 17:35

Ez a Staff igazán ért a fizikához, meg kell mondjam XD

4. kommentálta: freakin' ekkor: 2009. 12. 20. 18:00

igyekszik az ember :D

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha van freeblogos felhasználóneved, használd!






Érdemes tudnod :

  • Email címed meg kell adnod, de relax, nem élek vele vissza.

  • IP címed megjegyzem, de csak spamvizsgálat miatt.

  • Html-t ne használj, mert úgyse tudsz, linket is csak keveset, mert véletlenül spamnek veszem.

  • Mindenfajta személyeskedés, irányuljon az a poszt írója vagy a kommentezők ellen, moderálva lesz.

  • Ha netán lelőnéd a poént egy-egy filmnél, kérlek rakd ki a SPOILER szót a kommented elejére. Így megkímélheted magad az anyázásoktól. Meg az embertársaid a nem kívánt információktól.

Elérhetőségek

Keresés

Utolsó Kommentek

pepo05: Nem is fogom. A kettő nem olyan rossz szerintem egyáltalán... »
freakin': ha unod, nem kell megnézni a folytatást :) egyébként a 3... »
pepo05: A harmadik pocsék volt, én meg már unom a pENGE... »
freakin': ez így van, tényleg szarul néz ki. :) »
Real013GSF: Ancsa: 'Bár arra kíváncsi vagyok hogy néz ki Uma Thurman... »

Archívum

Az összes (hónapokra lebontva) »

Kategóriák

Aki nem tudja, mit kezdjem magával

Filmek pontozva

A mozik még tolják

A bombák földjén
A hercegnő és a béka

A villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak

Avatar

Egek ura - Up in the Air

Hova lettek Morganék?

Sherlock Holmes

Viharsziget

Oscar hajrá

A bombák földjén
An Education - Egy lányról

Avatar

Becstelen brigantyk

District 9

Egek ura - Up in the Air

Fel!

The Blind Side

Nem mostani gyerek, de komáljuk

A dolgok állása
Az utolsó csók

Fegyvernepper

Seraphim Falls

Érdekes olvasmányok

Oscar-díjas magyarok
Filmstúdiók: Miramax

Oscar. 2010. Jelöltek.

Rovataink

eyecandy
filmikonok

filmstúdiók

heti geek

premier

rendezők

retro trailer

Filmes napló(k)

freakin' 2010

Ezeket olvasom

Empire
Comingsoon

Firstshowing

Worstprewievs

Rope of Silicon

Itt trollkodok, nektek is ajánlom

Filmdroid
Filmélmény

Filmstúdiókról bővebben

Filmtrailer

Filmuniverzum

Halfpecssquad

Kóczy filmes blogja

Miner (filmes olvasztótégely)

Pöcök feliratműhelye

Rss feed

 Feliratkozás egy olvasóba

Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.

Freeblog

Az oldalt a freeblog motor hajtja.