Doom (2005)

2009. 07. 09. 12:22 - aki elkövette: bound - Mondd el a véleményed!
Címkék: 6pont, akciófilm, doom, sci fi
Kategóriák: kritika

doomTegnap megnéztem, így hát friss emlékezetből azonnal írok is róla nektek. A Doom 2005-ben készült, a producer Andrzej Bartkowiak. Egyik filmét említeném: Öljétek meg Rómeót. A szereplőket tekintve kettőt említenék meg akik ismerősek lehetnek számunkra, egyikőjük "The Rock" akit a Skorpiókirályban láthattunk, másik emberünk Karl Urban, akit pedig Eomérként a Gyűrűk urából és a Riddick: A sötétség krónikájából ismerhetünk.

A történet egész jó, habár némi finomítás lehetett volna rajta, a játékhoz mérve sok hasonlóságot felfedezhetünk (hiszen abból készítették), de a játék alapja nem a film szerinti kromoszóma mutáció problematika.

A történetről röviden: 2046-ban, a jövőben vagyunk. A Marson egy kutatóbázisról segélyüzenetek érkeznek, majd egyszercsak megszűnik a kommunikáció. A Gyorsreagálású Harci Osztag indul el a feladatukat teljesíteni. A "takarítás" során sok érdekes és furcsa dolog történik velük. Ahogy halad a történet úgy hullanak katonáink is, közben kiderül az ottani mocskos titkok (kísérletek embereken meg egyéb finomságok). Bekövetkezik a baj, egy lény eljut a Földre, főszereplőnk megsérül, majd megkap egy bizonyos szérumot, amitől szuperemberré válik, míg mások förtelmes lényekké.
A végén megfékezi hősünk a fertőt és összvissz ketten jutnak fel a felszínre.

A film legnagyobb hibája hogy teljesen sötét, jó, sokan mondják hogy, de hiszen horror meg ilyesmi, félelmetesnek kell lenni meg egyéb, de mégis a sötétség miatt nem lehet élvezni igazán. Amúgy a történet egész gyorsan halad, de nem elkapkodott.

Az effektekről pár szóban annyit hogy egész jók, habár a helikopteres animáció kicsit bénára sikeredett, de például a BFG nevű fegyver elsütése utáni események jól néznek ki. A lényeket elég jól megcsinálták, nagyrészt emberek vannak beöltöztetve, de mégis jobb, mint egy számítógépes animáció.

A zenék is elég jól illenek a film stílusához. De teljesen átformált alaptörténet, mint a játék. Lezárásként ajánlom mindenkinek, egyszer megnézhető, szóval jó filmezést. Tehát a végeredmény 6/10.


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Megosztás:
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Még nem szóltatok hozzá.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha van freeblogos felhasználóneved, használd!






Érdemes tudnod :

  • Email címed meg kell adnod, de relax, nem élek vele vissza.

  • IP címed megjegyzem, de csak spamvizsgálat miatt.

  • Html-t ne használj, mert úgyse tudsz, linket is csak keveset, mert véletlenül spamnek veszem.

  • Mindenfajta személyeskedés, irányuljon az a poszt írója vagy a kommentezők ellen, moderálva lesz.

  • Ha nem jelenik meg azonnal a kommented, ne ess pánikba, valószínűleg csak a moderáltak közé került. Ha értelmes megnyilvánulás, 1-24 órán belül kikerül az oldalra is.

  • Ha netán lelőnéd a poént egy-egy filmnél, kérlek rakd ki a SPOILER szót a kommented elejére. Így megkímélheted magad az anyázásoktól. Meg az embertársaid a nem kívánt információktól.

Elérhetőségek

Keresés

Utolsó Kommentek

Judit: Sziasztok! Nagyon tetszett a kritikád. 1. Tök igazad van, csöpögős... »
szilvax: Nekem nagyon tetszett a film és abban valóban igaza van... »
Dóri: Nem tudom ti,hogy látjátok ezt,de én az első... »
irene78: Sziaszto! Én olvastam az összes regényt és láttam 3 filmet... »
Gábor: én már ládtam mind a 2-részét és nagyon tetszett... »

Archívum

Az összes (hónapokra lebontva) »

Kategóriák

Aki nem tudja, mit kezdjem magával

Filmek pontozva

A mozik még tolják

A bombák földjén
A villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak

Avatar

Egek ura - Up in the Air

Hova lettek Morganék?

Légió

Sherlock Holmes

Viharsziget

Oscar hajrá

A bombák földjén
An Education - Egy lányról

Avatar

Becstelen brigantyk

District 9

Egek ura - Up in the Air

Fel!

The Blind Side

Nem mostani gyerek, de komáljuk

A dolgok állása
Az utolsó csók

Fegyvernepper

Seraphim Falls

Érdekes olvasmányok

Oscar-díjas magyarok
Filmstúdiók: Miramax

Oscar. 2010. Jelöltek.

Rovataink

eyecandy
filmikonok

filmstúdiók

heti geek

premier

rendezők

retro trailer

Filmes napló(k)

freakin' 2010

Ezeket olvasom

Empire
Comingsoon

Firstshowing

Worstprewievs

Rope of Silicon

Itt trollkodok, nektek is ajánlom

Desmond Wallace blogja
Filmdroid

Filmélmény

Filmstúdiókról bővebben

Filmtrailer

Filmuniverzum

Halfpecssquad

Kóczy filmes blogja

Miner (filmes olvasztótégely)

Pöcök feliratműhelye

Rss feed

 Feliratkozás egy olvasóba

Iratkozz fel, ha gyorsan akarod megtudni, frissült-e az oldal.

Freeblog

Az oldalt a freeblog motor hajtja.