Az ember aki fát ültetett (The Man Who Planted Trees 1987)

Tegnap, azaz csütörtökön megnéztem egy Oscar díjas válogatást a KAFF-on. Írtam már az animációs filmfesztiválról, hogy mi is ez, meg hasonlók, de hogy egy rövidfilmjéről fogok írni, arról álmodni se mertem volna. Nem hosszú, mindössze 30 perc, de számomra, és a körülöttem ülők számára is olyan megnyugvást és lelki békét hozott, hogy az leírhatatlan. Vagy a mondanivaló, vagy a látványvilág miatt, egyszerűen nem tudom, de nem is ez a lényeg. Utoljára animációs film, ami ennyire lenyűgözött volna az a Wall-E volt. Nem hiába nyerte el 1988-ban a legjobb rövidfilmért járó díjjat az Oscaron.

Mielőtt elkezdődött volna, azon gondolkoztam, hogy mennyire változó az emberek ízlése. Elcsodálkoztam, hogy pár rövidfilm hogy nyerhetett szobrocskát. Nem vitatom, biztos sok munka és izadság van mögötte, de azért néha elképedek rajta.

Ha megengeditek, sokat írok a történetről és most nem foglalkozok a spoilerezéssel. A történetben (30 perc nem sok esemény) egy vándor útra kel az Alpokban. Jó ideje gyalogol és kezd szomjas lenni, azonban a hegy kopár, erős szél fúj, alig lakják, akik mégis ott laknak agresszívek, a kutak kiszáradtak, olyan mint egy sivatag (erős költői hasonlattal élve). Már a  kiszáradás határán áll, mikor megjelenik egy pásztor és ad neki vizet, utánna pedig elszállásolja. A férfi alig beszél, csak makkot válogat. Jól megvizsgálja őket, csak a legjobbakat  hagyja. Pontosan 100 darabot. Másnap reggel a vándor még fent marad a pásztorral, a kiváncsiság hajtja. Kiderül, hogy a hegyi remete a makkokat gondosan elülteti, a hegyet fásitja. Elvesztette a családját és teljes magányba zárkózott a hegyek között. Egyedül ez hajtja, a fásítás. Naponta elültet 100 magot. Így már jócskán több, mint 100.000 fát ültetett el. És hogy miért csinálja? Úgy véli, ha a hegyet befásítja, újra visszatér ide az élet és így másoknak örömet okozhat ezzel az egyszerű, de mégis fáradságos cselekedettel, ami őrültségnek tűnik, de mégis lenyűgöző. A történet vége az, hogy a hegy és a körülötte elterülő völgy egy ember által, de teljesen befásodik. Az erdő túléli mindkét világháborút. És ahol egykor szárazság volt, ott most patak csörgedezik, ahol orkán tombolt, ott a fák lengedeznek, ahol agresszív emberek laktak, ott 10.000 ember él vidáman és boldogan... Nem elég átfogó a leírás ezért lentebb bemásolom a kisfilmet. Angol tudás kötelező, de anélkül is lehet élvezni.

Maga az animáció, mint majd láthatjátok, ceruzával készült, kézi rajzolással. A régi jól bevált módszer, szín és forma orgia. Egyszerűen varázslatos. Még több ilyet. Illetlenség lenne kihagyni az alkotóját, Frédéric Backet, az ő érdeme ez a nagyszerű alkotás. A 30 perc alatt a vándor meséli el a történetet.

És hogy mégis miért nyűgözött le ez a film? Nehéz megfogalmazni, igazán nem is akarom és nem is tudom leírni. Egy, csupán egy ember akaratereje és kitartása a sok viszontagság ellenére mi mindenre képes. Boldogságot tudott varázsolni több ezer társának, csupán azzal, hogy fákat ültetett. Megmutatja, hogy az emberi akaraterő és kitartás végtelen méreteket tud ölteni és nem kell nagy dolgokat véghez vinni. Egy apró dolog is sokat érhet. És gondoljunk bele, ha egy ember erre képes, mi lenne ha sok ember fogna össze egy nemes cél érdekében? Lehet megkellene ezt tanulnunk...

Igazán pontot nem lehet rá adni, így nem is fogjuk besorolni a többi film közé. Ha mégis besorolnánk (kapni fogok a fejemre:) ) 10/10 lenne. Kiérdemelte a szobrot. Egyszerűen varázslatos. (Simán be lehet sorolni - a szerk.)

Íme: